Az Iszlám Állam kiadványának tulajdonított, s a világhálón is elérhető Al-Ghazwah arab című, ám német nyelvű szócső elsősorban a Németországban élő muszlim fiatalokat, de magukat a németeket is megcélozza rövid híreivel, üzeneteivel. Legutóbb éppen egy muszlim politikus, Ismail Tipi, a Hessen szövetségi tartományi parlament (Landstag) tagja hívta föl a figyelmet arra a jelenségre, hogy az Iszlám Állam az Al-Ghazwah nevű kiadványa rendszeresen a Reichstag, Berlin és egész Németország közeli meghódítását hirdeti német nyelven.

Az Al-Ghazwah iszlamista szócső fejléce
A német nyelvű dzsihádista szócső címe, az Al-Ghazwah (a magyar fonetikai szabályok szerinti latin betűs átírásban: Ál-Gázvá - الغزوة) arab szó, és egyben fontos muszlim fogalom, amelynek jelentése magyarul: „lecsapás az ellenségre”, „harc az ellenség területén”. A twitteres kiadvány arab nyelvű címe - a jobb felső sarokban - nem véletlenül van ráültetve az iszlám kirántott kardjára. Az Ál-Gázvá szóval rokon a „gází” (غازي ), azaz: „behatoló”, „támadó”, „hódító”, „az ellenség földjén harcoló”.

„Erre melyik oroszlán veszi magának a bátorságot?”
Az Al-Ghazwah tavaly augusztusban Markus Beisichtnek, a bevándorlást és Európa iszlámosítását ellenző Észak-Rajna-Vesztfáliáért Polgári Mozgalom (PRO NRW) és kisebb politikai párt elnökének a meggyilkolására szólította fel az Iszlám Állam híveit: Markus Beisicht fényképe mellé odaillesztettek egy arctalan, a háta mögé csőre töltött marokfegyvert szorító „gázít” a következő német nyelvű felirattal: „Erre melyik oroszlán veszi magának a bátorságot?” (Mármint arra, hogy meggyilkolja a német politikust – J. K.) Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a Markus Beisicht vezette PRO NRW mozgalmat a németországi hazug sajtó állandóan a „szélsőséges” és az „idegengyűlölő” jelzővel illeti.
Zoom
„Ma Párizsban, holnap Berlinben!
A tavaly novemberben elkövetett párizsi terrortámadás után az Al-Ghazwah a lángba borult Reichstag fényképével német nyelven üzente a németországi muszlimoknak és befogadóiknak: Heute in Paris Morgen in Berlin (Ma Párizsban, holnap Berlinben) Nem sokkal később szintén a Reichstag került az Iszlám Állam propagandistáinak a célkeresztjébe, amikor is az épülettel szemben, az olvasónak háttal a dzsihadisták ismert harci öltözékében áll egy fegyveres, s mellette a fölirat: Bald in Berlin (Nemsokára Berlinben).
Zoom
„Nemsokára Berlinben”
Nem kevésbé „szívet melengető” az a fénykép, amelyet szintén az Al-Ghazwah twitteres oldalára tettek ki. A német államiságot jelképező Brandenburgi Kapu előtt Pierre Vogel, született német szalafista prédikátor látható, amint az Iszlám Állam jelével, a kissé begörbített, fölfelé mutató ujjal hozza a németek tudomására, hogy Berlin, s azon belül a Brandenburgi Kapu nemsokára a kalifátus részét képezi. Erről a Pierre Vogel nevű jómadárról azt kell tudni, hogy 1978-ban evangélikus németnek született, ökölvívásban német ifjúsági bajnok volt, ám áttért a szunnita irányzatú muszlim hitre. Az iszlám világában ma már csak Ábu Hámzának nevezett Vogelt Németországban „gyűlöletprédikátornak” hívják, miután a mecsetekben és másutt szakadatlanul uszít a németség és a kereszténység ellen.
Zoom
Egy német muszlim prédikátor a Brandenburgi Kapunál
El-Kudszi – Kuruc.info
Kapcsolódó: