Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete csütörtökön elfogadta azt a palesztin javaslatot, ami kimondja, hogy a zsidóságnak nincs történelmi kapcsolata Jeruzsálemhez, illetve a Templom-hegyhez - írja a Ynet. A Templom-hegyen állt i.u. 70-ig a zsidó vallásban a mai napig központi helyet efoglaló Szentély, melynek egyik támfala a Siratófal, a zsidóság legszentebb jelenkori zarándokhelye. A Szentély helyén közel 1400 éve a Sziklamecset áll, a muzulmán vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.
26 ország tartózkodott a szavazás idején, köztük Szerbia és Türkmenisztán. 24 ország először támogatásáról biztosította a javaslat beterjesztőit, köztük Franciaország, Svédország, Szlovénia, India és Argentína is, később azonban inkább tartózkodtak. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Litvánia, Hollandia, Észtország és Németország "természetesen" a javaslat ellen szavazott.
Izrael még a Vatikánt is megkereste diplomáciai vonalakon, hogy megakadályozhassák a döntést, mondván, hogy az nem csak a zsidó, de a keresztény vallás követőinek is hátrányára válik.
Izrael UNESCO-ba delegált nagykövete, Carmel Shama Hacohen azt mondta, Izraelnek és a zsidó népnek nincs szüksége arra, hogy az UNESCO vagy bármely ország elismerje a zsidóság és Izrael szoros kapcsolatát a várossal. "Nincs még egy olyan bensőséges kapcsolat nép és helyszín között, mint amit kulturális, vallási, történelmi és nemzeti értelemben is ápolunk Jeruzsálemmel. Ez 2000 év távolléten át is kitartott". A nagykövet szerint a palesztinoknak "óriási befolyásuk" van a szervezeten belül, de az utóbbi időben sikerült meggyőzni több államot, hogy tartózkodjanak a szavazás idején.
Reuven Rivlin, Izrael elnöke a közeledő zsidó ünnepre, a szukkotra utalt, mikor azt mondta, a vallási esemény az egyik legjobb példa arra, hogy milyen kötelék van a zsidó nép és Jeruzsálem városa között, a zarándokünnepen ugyanis a történelmi Izrael lakói Jeruzsálembe utaztak. "A kritikát el tudjuk fogadni, a történelem megváltoztatását nem" - mondta Rivlin.
A palesztin küldöttség azt is követeli, hogy nemzetközi delegáció érkezzen a helyszínre kivizsgálni, mert azt állítják, az izraeliek régészeti tárgyakat semmisítenek meg a kutatásaik során. Továbbá szeretnék, ha az UNESCO egy állandó megfigyelőt telepítene Jeruzsálembe, és több elítélő nyilatkozatot hozna, például amiért Izrael állítólag lerombolt egy iskolát Kfar Adumimban. Az izraeliek azonban azt állítják, egy romos konténerépület elbontásáról volt szó, és ott nem volt iskola.
Az Egyesült Államok nagykövete, Crystal Nix-Hines azt mondta, az UNESCO "egyoldalú döntései" "egyre nehezebbé teszik" az Egyesült Államoknak, hogy fennakadás nélkül fizesse az UNESCO-tagság díját. Barack Obama évi 80 millió dolláros tagdíjról szóló javaslatát visszadobta a Kongresszus, mert a Republikánus és a Demokrata Párt is ellenezte a Jeruzsálemről szóló javaslatot.
(HVG nyomán)