Még mindig számolják az amerikai elnökválasztás szavazatait: Hillary Clintonra kétmillióval többen szavaztak, mint Donald Trumpra, de az elektori rendszer miatt Trump győzelméhez természetesen nem fér kétség. Viszont óriási eltérések vannak szavazatszámban az egyes amerikai államokban: Washington DC-ben például 91%-4% arányban győzött Clintonné Trump ellen.
Zoom
Az elnökválasztás eredményei megyei szintű lebontásban (piros: Trump; kék: Clintonné)
Jelen pillanatig 64,2 millió szavazatot számláltak meg Hillary Clinton mellett, és 62,2 millió szavazatot Donald Trump oldalán.
Az elnökválasztások hagyományosan a republikánusok és demokraták nagyjából egyenlő támogatottságát felvonultató, billegő államokban dőlnek el, melyek közül idén Donald Trumpnak sikerült a legtöbbet elvinnie.
A biztos demokrata és biztos republikánus államokban viszont óriási eltérések vannak a két jelölt támogatottságai között.
Donald Trump republikánus jelölt több mint kétharmados győzelmet ért el Wyomingban és Nyugat-Virginiában, itt Hillary Clinton alig több mint 20 százaléknyi szavazatot szerzett. Trump 60 százalék körüli eredményeket ért el a konzervatív Mély-Dél és a préri, valamint a Sziklás-hegység több államában is.
A demokrata államokban viszont természetesen Hillary Clintonnak állt a zászló. Kalifornia, Hawaii, Maryland, Massachusetts választóinak több mint 60 százaléka a demokrata jelölt mellé állt, ezekben az államokban Trump alig több mint 30 százalékot szerzett.
Az elnökválasztás legdurvább különbsége a fővárosban, Washington DC-ben alakult ki: a politikai elit, valamint jelentős részben feketék által lakott Washingtonban Hillary Clinton 91 százalékát kapta a szavazatoknak. Vele szemben Donald Trump csak 4 százaléknyi szavazatot szerzett az amerikai főváros népétől.
(Mandiner nyomán)