Arab és török diákok fenyegették és bántalmazták nagy-britanniai zsidó osztálytársukat egy berlini multikulturális iskolában, amelyet eddig példamutató, toleranciát hirdető intézményként hirdettek. A gyereknek minden nap egyre súlyosabb antiszemita támadásokkal kellett szembenéznie, és végül a szülők léptek közbe.
Az ifjú zsidó történetét először egy brit lap írta meg még március végén. A fiú szülei elmondták az újságnak, hogy ki kellett venniük gyermeküket a schönebergi Friedenauer Gemeinschaftsschule iskolából, és egy nemzetközi tanintézetbe vitték át.
A schönebergi iskola korábban tudatos választás volt a szülők részéről, mivel azt olvasták, hogy a főként török és arab "gyökerekkel rendelkező" diákokat tanító intézmény példamutató multikulturális intézményként működik. De amikor a gyerek a származásáról kezdett beszélni osztálytársainak, azok sértegetni kezdték, és azt mondták neki, hogy gyilkosoktól származik. A sértegetések hamar erőszakossá váltak, többször megtámadták és fojtogatták a zsidó fiút, és egy fegyverrel is megfenyegették (amiről később kiderült, hogy műanyag, de újabb holokauszt-kísérletnek azért elmegy).
Az iskola ironikus módon annak az “Iskolák rasszizmus nélkül, Iskolák a bátorság jegyében” nevű kezdeményezésnek a tagja, ami arra kötelezné diákjait és oktatóit, hogy a tolerancia jegyében a multikulturális és a vallásközi tisztelet elveit kövessék.
“Ez az antiszemitizmus egyik legundorítóbb formája” – közölte a németországi zsidó központi tanács vezetője is a 14 éves "brit" diák zaklatása után, természetesen a kormány beavatkozását követelte.
Az arab országokból érkező bevándorlók értékrendje nem egyezik a Németország által képviselt irányvonallal, a fiataloknak meg kell tanítani, hogy a németek mit hajlandóak eltűrni, és mit nem – mondta a vallási közösségek szövetségi biztosa is.
Németország zsidóimádó vezetése minden antiszemita támadást kiemelt figyelemmel követ, a 14 fiú története után is felszólalt már több politikus is.
A buzikat sem szeretik az "új európaiak"
Németországban a múlt héten is volt egy igazi multikulti-liberális tanmesének beillő esemény: muszlim szülők tiltakoztak egy ferde hajlamú óvóbácsi ellen, de az óvoda nem engedett.
Miután a szóban forgó berlini óvoda többségében muszlim szülői közössége tudomást szerzett az óvóbácsi szexuális irányultságáról, az eltávolítását követelték az intézménytől, ahol azonban azt határozottan megtagadták. Bár a pedagógus eleinte másik intézménybe szerette volna átkérni magát, az intézmény azt közölte a szülőkkel, hogy aki nem tudja elfogadni, hogy a gyerekét egy homoszexuális férfi nevelje, inkább maga vigye máshová a gyerekét.
"Néhányuknak egy meleg férfi automatikusan pedofilt jelent" – nyilatkozta a homokos óvóbácsi, aki végül maradt.
(Híradó - Deutsche Welle - Tagesspiegel, The Local - Index nyomán)