Kínának egyértelművé kell tennie, hogy semleges lesz, ha Észak-Korea indít először olyan támadást, amely fenyegeti az Egyesült Államokat, de ha az Egyesült Államok és Dél-Korea támad először, és megpróbálják megdönteni az észak-koreai kormányt, megváltoztatni a Koreai-félsziget politikai jellegét, akkor Kína meg fogja akadályozni őket ebben – írta pénteken a Kínai Kommunista Párt angol nyelvű hivatalos lapja, a Global Times.
Zoom
Kölcsönösen előnyös barátság - a képen Kim Dzsong Un és a Kínai Kommunista Párt egyik vezető tisztségviselője 2015 októberében Phenjanban (fotó: Reuters)
A széles körben olvasott újság cikkírója szerint Peking nem képes rávenni a hátralépésre sem Phenjant, sem Washingtont.
Kína mint Észak-Korea legjelentősebb szövetségese és kereskedelmi partnere már többször próbálta önmérsékletre inteni a mostani válságban érintett feleket. Kifejezte dühét Phenjan sorozatos nukleáris és rakétatesztjei miatt, de az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával szemben is, amelyekről szintén úgy gondolja, hogy szítják a feszültséget. Kína már régóta tart attól, hogy kitör valamilyen súlyos konfliktus a Koreai-félszigeten, vagy esetleg megismétlődik az 1950–53-as koreai háború, és akkor észak-koreai menekültek óriási hulláma éri majd az északkeleti országrészt, végül pedig egyesül a két Korea, és az Egyesült Államok szövetségese lesz. Kína számára Észak-Korea ütközőövezetül is szolgál közte és a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők között, de Japánnal szemben is – írja a Reuters hírügynökség.
Zoom
A Global Times szerint Peking „szilárdan ellenáll minden olyan kísérletnek, amely megváltoztatná az érdekövezetében fennálló status quót, miszerint egyetlen országnak sincs abszolút dominanciája a térségben”.
Zoom
James Mattis amerikai védelmi miniszter újságírókkal beszélgetve közölte csütörtökön Kaliforniában, hogy Donald Trump elnök kormánya megpróbál a szövetségeseivel kidolgozni egy diplomáciai megoldást az egyre nagyobb feszültség jellemezte válságra. Az ő feladata a katonai megoldások kidolgozása, de Washington a diplomáciai megoldásra koncentrál – tette hozzá.
Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök közölte egy pénteki rádióinterjúban, hogy országa az Egyesült Államok segítségére sietne, ha Észak-Korea megtámadná, ami a Washingtonnal és Új-Zélanddal kötött védelmi szerződéséből (ANZUS) is következik. Hogy ennek a segítségnek mi lenne a formája, az a körülményektől és a szövetségesek közötti konzultációktól is függ – mondta. Erről az előző éjjel beszélt telefonon Mike Pence amerikai alelnökkel – tette hozzá a Melbourne Radio 3AW-nek nyilatkozva.
(MTI)