Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-45 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány mint a legutóbbi, 2013-as választások első napján. Szombaton a részvétel már többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni.
A parlamenti alsóház 200 képviselői mandátumáért 31 párt és mozgalom több mint 7500 jelöltje verseng. A bejutási küszöb öt százalék.
A megmérettetés nagy esélyese a jobbközép ANO mozgalom, amelynek elnöke Andrej Babis pénteken délután a Prága melletti Pruhonicében adta le szavazatát. A választások kezdete előtt a politikus mintegy fél órára a magyar fogadáson is megjelent, amelyet Boros Miklós prágai magyar nagykövet adott az 1956-os nemzeti ünnep alkalmából.
Babis szavazata leadása után ismételten felszólította híveit: minél nagyobb számban járuljanak az urnákhoz, hogy az ANO mozgalom ne legyen megkerülhető a kormányalakításkor. Andrej Babis nem titkolja, hogy kormányfő szeretne lenni. A prágai sajtó szerint várhatóan nehéz lesz a kormányalakítás, mert a nagyobb pártok többsége a választási kampány során azt hangoztatta nem kíván együttműködni Babissal, aki ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával büntetőeljárás folyik.
Milos Zeman államfő miután pénteken délután Prágában leadta szavazatát, és megerősítette: kormányalakítással mindenképpen a választások győztesét bízza meg.
Frissítés: A választási részvétel 60 százalék körül alakult
Befejeződött szombaton délután a képviselőházi választás Csehországban. Az első becslések szerint a választási részvétel 60 százalék körül alakult.
A voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal az eredményt az esti órákra ígéri. Általános várakozás szerint a választásokat az Andrej Babis "szlovák" származású milliárdos vezette jobbközép ANO mozgalom nyeri meg.
Többségi vélemény, hogy a választások után nehéz kormányalakítási tárgyalásokra lehet számítani. Milos Zeman államfő pénteken megerősítette, hogy kormányalakítási megbízatást a győztes párt elnökének fog adni, aki az ANO sikere esetén Andrej Babis lenne.
A legfőbb probléma az, hogy Babis ellen büntetőeljárás van folyamatban az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával. A nagy pártok többsége a választási kampányban azt állította, hogy nem fognak együttműködni a Babis vezette ANO-val. Felmérések szerint Babis kormányfői elfogadása, illetve elutasítása a társadalomban nagyjából 50-50 százalék.
A hagyományosan kétnapos voksolás nyugodtan zajlott le. Súlyosabb rendzavarásról, törvénysértésről az urnák délután két órai zárásáig nem érkezett jelentés.
Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaságban ez volt a hetedik képviselőházi választás, amelyek közül kettő idő előtti volt.
(MTI nyomán)