Donald Trump amerikai elnök ígéretétől eltérően "egyelőre" mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság titkosított dokumentumainak teljességét.
Zoom
John F. Kennedy az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1963. november 22-én pénteken, a Texas állambeli Dallas városban gyilkos merénylet következtében életét vesztette. A képen: a lövés utáni pillanat: egy ismeretlen férfi a kocsi lökhárítójára ugrik fel
A Fehér Ház csütörtök esti közlése szerint az Országos Levéltár helyi idő szerint csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hoz 2800 dokumentumot, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad.
A The Hill című lap információi szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetkező 180 napban alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat, és "valószínűleg" majd csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé.
Visszatartja a dokumentumokat
Az elnök még szerdán este Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta, hogy „a JFK-dokumentumok régóta várt közzétételére holnap sor kerül. Érdekes lesz”. Ezt úgy értelmezték, mint ígéretének maradéktalan betartását, vagyis a híres elnökgyilkosság valamennyi részletének feltárását.
Csütörtökön a kora esti órákban azonban a Fehér Ház memorandumot adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte: „a mai nappal elrendelem, hogy a fátyol végre lebbenjen fel. Ugyanakkor minisztériumok és szervezetek azt javasolták nekem, hogy bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból nyilvánosságra hozataluk előtt meg kell szerkeszteni. Nincs más választásom, mint ezt inkább elfogadni, semmint visszafordíthatatlan károkat okozni nemzetünk biztonságának”.
Amerikai sajtóhírek szerint Trump elsősorban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nyomására tartott vissza dokumentumokat. A The Washington Post című lap Roger Stone politikai tanácsadóra hivatkozva csütörtökön este a honlapján azt közölte, hogy elsősorban Mike Pompeo, a CIA igazgatója lobbizott Trumpnál egyes dokumentumok átmeneti visszatartása érdekében.
Maga Stone egyébként a Kennedy-gyilkosságról könyvet is írt, amelyben azt vetette fel, hogy Lyndon B. Johnson, Kennedy alelnöke, majd utódja gyilkoltatta volna meg Kennedyt.
Lejárt a határidő
Csütörtökön járt le a határideje a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának, amelyet a kongresszus által még 1992-ben megszavazott törvény írt elő.
Történészek és elemzők arra számítanak, hogy az újonnan megismerhető feljegyzésekből fény derül a Kennedy elnök egyedüli gyilkosaként számon tartott Lee Harvey Oswald utazásaira és kapcsolatrendszerére, a gyilkosság előtt két hónappal Mexikóban tett látogatásának részleteire, ahol kubai és orosz tisztségviselőkkel találkozott.
A szakértők ugyanakkor arra nem számítanak, hogy a dokumentumok teljességének nyilvánosságra hozatala alapjaiban változtatná meg a gyilkosságot vizsgáló Warren Bizottság jelentésének megállapításait és következtetéseit.
(MTI nyomán)