Először a negyvenes évek elején adtak ki a svéd hatóságok egy olyan brosúrát, amelyben a háború kitörése esetén szükséges tennivalókat gyűjtötték össze. Ezt egészen a hidegháború végéig aktualizálták, majd 1991-ben beszüntették a terjesztését. Most, majd’ harminc év után és sokak legnagyobb megdöbbenésére, a svéd kormány úgy döntött, feltámasztja, és – aktualizálva – minden svéd háztartásba eljuttatja.
Az Om kriget kommer, azaz Ha jön a háború nevet viselő kiadvány a május végi vészhelyzetre felkészítő nemzeti hét során fog eljutni a mintegy 4,7 millió svéd háztartásba, jelentette be a svéd civil védelmi hatóság képviselője, Christina Andersson. Újdonság az eredeti kiadványhoz képest, hogy most már nemcsak fegyveres konfliktusra, hanem természeti katasztrófára és terrortámadásra is fel fog készíteni. (A terrort meg lehetett volna előzni azzal, ha nem fogadnak tárt karokkal minden eltérő kultúrájú bűnözőt - a szerk.)
Zoom
Így nézett ki 1961-ben a kiadvány (fotó: Skymningslage.se)
És hogy hogyan? Először is felsorolja azt, hogy milyen tárgyak és felszerelések felhalmozása szükségeltetik a háztartásokban – étel, ital, melegítés és kommunikáció – arra az esetre, ha „feje tetejére áll a világ”. Arról is tájékoztat, hogy légoltalmi bunkerban – közkeletűbb nevén: óvóhelyen – hogyan kell viselkedni, és hogy a svéd lakosságnak milyen tárgyakat kell a ruhájukon kívül magukkal vinni ide – mint például személyi vagy gázmaszk.
Arról is tájékoztatják a minden bizonnyal megrökönyödő svéd lakosságot, hogy a védelmi erők különböző szintű fenyegetések esetén hogyan fognak reagálni – ezt valószínűleg egy táblázat segítségével. Végezetül, de nem utolsósorban a mostanában „népszerű”, sokakat foglalkoztató információs hadviselés és propaganda tekintetében is tanácsokat fog adni a tájékoztatófüzet.
Zoom
Jó tanácsok háború esetére (fotó: Svéd Fegyveres Erők)
Ugyan valószínűleg nem lesz beleírva, de mindez vélhetően a svédek felé irányuló orosz katonai és hírszerzési aktivitással, valamint azzal van összefüggésben, hogy az ország még soha olyan erőteljesen nem közeledett a NATO-hoz a második világháború óta, mint az ukrajnai konfliktus 2014-es kirobbanása óta.
(Híradó)
Kapcsolódó: