Andrzej Duda lengyel elnök kedden bejelentette, hogy aláírja a Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt, egyúttal azonban utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól. Az új előírásokat az elmúlt napokban elsősorban Izrael és Ukrajna bírálta.
Duda a szólásszabadságra, valamint a bűncselekménynek minősülő tettek meghatározásának pontosságára vonatkozóan kéri ki az alkotmánybíróság véleményét. Hangsúlyozta: a törvény eleget tesz annak az Izrael által korábban megfogalmazott követelménynek, hogy ne akadályozza a "holokauszt tudományos kutatását". Fontosnak nevezte, hogy a "holokauszttúlélők" tanúvallomást tehessenek. Kiemelte: Lengyelországnak szüksége van arra, hogy a második világháború kapcsán megvédhesse jó hírnevét.
A törvény értelmében az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik – a törvény betűje szerint – "a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a náci német Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják".
(MTI nyomán)