Sz-300-as típusú légvédelmi rendszereket szállít két héten belül Szíriának Oroszország – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Moszkvában.
A bejelentést Sojgu egy héttel azt követően tette meg, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz felderítő gépet, fedélzetén 15 katonával. Az incidensért az orosz védelmi tárca Izraelt tette felelőssé, amelynek harci gépei előzőleg légicsapást mértek szíriai célpontokra, majd az orosz repülőgép közelében tartózkodtak.
Mint arra az orosz védelmi miniszter rámutatott, a légvédelmi rakétarendszer több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes. Megjegyezte, hogy a gyorstüzelésű Sz-300-as fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik.
„Hangsúlyozom: 2013-ban az izraeli fél kérésére állítottuk le az Sz-300-as rendszer Szíriába szállítását, amely készen állt az elküldésre, a szíriai katonák pedig megkapták a szükséges kiképzést. Mára a helyzet megváltozott. És nem a mi hibánkból” – hangoztatta Sojgu.
Közölte, hogy a szíriai légvédelem parancsnoki állásait olyan, eddig csak az orosz fegyveres erőknél rendszeresített, automatizált vezérlőrendszerekkel fogják felszerelni, amelyek szavatolják az orosz repülőgépek azonosítását és a szíriai légvédelem összes eszközének központi irányítását.
A miniszter kijelentette, hogy Oroszország emellett a Földközi-tenger medencéje fölött el fogja fojtani a szíriai területen objektumokat támadó légierő műholdas navigációját, a repülőgépek fedélzeti rádiólokátorait és kommunikációs rendszerét.
(MTI)