Elítélte az idegenellenes, patkányozós verset az osztrák kancellár. Sebastian Kurz azért volt kénytelen véleményt mondani a rímbe szedett sorokról, mert az az általa vezetett ÖVP koalíciós partnerének, az FPÖ-nek a lapjában jelent meg, "méghozzá Adolf Hitler szülővárosában, Braunauban, a náci Führer születésének 130. évfordulójára időzítve" - borzong bele az Index.
Zoom
Barátok közt - Kurz Libanonban (fotó: APA/Aussenministerium/Dragan Tatic)
"Undorító, embertelen, mélyen rasszista" – idézte a kancellár verssel kapcsolatos véleményét a BBC.
A vers nagyjából arról szól, hogy az újonnan érkezőknek alkalmazkodniuk kell, vagy menjenek el, a kultúrák keveredése pedig azok megsemmisülésével egyenlő. A szerző, aki a "görög-római-zsidó-keresztény kultúra védelmében" akart fellépni, az FPÖ tagja, s nem mellesleg Braunai polgármester-helyettese.
Állítása szerint ő nem akart senkit sem megbántani, elnézést kért a patkányozós párhuzamért, ő csupán olyan folyamatokra akarta felhívni a figyelmet, amelyeket ő már régóta kritizál.
Az FPÖ vezetője kiállt a versalkotó polgármester-helyettes mellett. A kancellár-helyettes Heinz-Christian Strache szerint a vers kipécézésekampányfogás, és csak azt mutatja, hogy a többi párt rendkívül ideges az európai parlamenti választások közeledtével.
Frissítés: ennyit a szólásszabadságról - lemondatták, vizsgálat is indul ellene
Le kellett mondania a közgyűlési képviselőnek - ezt maga Heinz Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője jelentette be. Pedig korábban még megvédte a versalkotó polgármester-helyettest, mondván, csak kampányfogás a vers kipécézése.
Zoom
Christian Schilcher (fotó: Franz Neumayr / AFP)
A párt helyi tagozata által a hét végén közzétett szöveg országos felháborodáshoz vezetett, és feszültséget váltott ki az FPÖ és a Sebastian Kurz vezette "néppárti konzervatívok" alkotta koalíción belül. Schilcher végül lemondott a mandátumáról és párttagságáról, hogy "ne okozzon kárt a szabadságpártnak" - közölte kedden Strache a párt európai parlamenti választási kampánya indításakor. Az FPÖ a szavazatok mintegy 23 százalékára számíthat.
A történtek kedden arra indították az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ), hogy "az ország jó hírneve érdekében" a kormánykoalíció felbontását követelje.
Az ügyészség bejelentette, hogy "gyűlöletkeltés" címén vizsgálat indul a szöveg közzététele miatt.