Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren bejelentette, hogy lemondja dániai látogatását.
Zoom
„Dánia nagyon különleges ország, hihetetlen emberekkel, de tekintettel Mette Frederiksen miniszterelnök megjegyzéseire, miszerint nem érdekli őt Grönland megvásárlásának megvitatása, találkozónkat, amelyre két hét múlva került volna sor, elhalasztjuk” – írta mikroblogjában az államfő. Majd megköszönte a dán politikusnak, hogy „világosan beszélt”, mert – úgy fogalmazott – „költséget és erőfeszítést takarított meg mind az Egyesült Államok, mind pedig Dánia számára”.
Trump jelezte: egy későbbi időpontban sor kerül a vizitre.
Mette Frederiksen dán kormányfő éppen az amerikai sajtóhír megjelenése után és Kudlow nyilatkozata napján látogatott a Dán Királysághoz tartozó, autonómiát élvező szigetre, ahol közölte: a terület nem eladó, és egyébként reméli, hogy az amerikai elnök nem is komolyan vetette ezt fel.
Az amerikai elnök a hét végén a dél-franciaországi Biarritzba utazik, ahol részt vesz a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7-es csoport csúcsértekezletén. Onnan indult volna Dániába. Szeptember 1-jén már Lengyelországban emlékezik meg a második világháború kitörésének évfordulójáról.
(MTI)