Tizenkét nappal a január 27-ei nemzetközi holokauszt emléknap előtt, amely az auschwitzi "haláltábor" "felszabadításának" 75. évfordulója, Izrael statisztikai adatokat közölt a "holokauszt-túlélőkről". Összesen 192 ezer embert ismernek el hivatalosan túlélőnek – írja a The Times of Israel nyomán a Neokohn.

A "túlélők" támogatását biztosító izraeli pénzügyminisztérium adatai szerint 59 ezer ember él jelenleg Izraelben, aki megjárta a "haláltáborokat" (mégis milyen haláltábor az, amit csak úgy "meg lehet járni"? - a szerk.), gettókat, vagy bujkálnia kellett az üldöztetések elől.
A tavalyi emléknap óta 7 százalékkal csökkent a létszámuk, 14 800-an elhunytak.
A "túlélők" kétharmada, 64 százaléka Európában született, közülük 36 százalék volt szovjet utódállamban, 18 százalék Romániában és 6 százalék Lengyelországban – írja a lap, az Izraelben élő magyarországi "túlélők" számát nem említve.
A közlemény kitér az arab vagy muszlim országokból elüldözött zsidókra is a második világháború idején. Az elismert túlélők 18 százaléka Algériából és Marokkóból származik, akiket "üldöztek a náci kollaboráns francia Vichy-kormány uralma alatt". További 11 százalékuk pedig Irakból menekült 1941-ben. Ez ugyanis mind-mind holokauszt... - derül ki a cikkből.