Miután a Time magazin tavaly az év emberének választotta Greta Thunberget, most a BBC döntött úgy, hogy dokumentumfilm-sorozatot készítenek róla, követve őt a nemzetközi kampányútjai során.
Zoom
Fotó: warosu.org
"A klímaváltozás minden bizonnyal a legfontosabb ügy az életünk során, szóval nagyon időszerűnek tűnik, hogy készítsünk egy hiteles sorozatot, amely bemutatja a bonyolult valóság mögött álló tényeket és tudományos összefüggéseket. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ezt épp Gretával együtt tudjuk megtenni, mert így közben bepillanthatunk abba is, hogy milyen globális ikonnak és a Föld egyik legismertebb arcának lenni" – mondta Rob Lidell, a BBC Studios egyik producere.
A sorozat tehát Thunberget követi majd, amint utazik a világban, hogy "tudósokkal és döntéshozókkal találkozzon, kutatva a klímakatasztrófa lehetséges megelőzését".
A "tudományos kilátások mellett" azonban azt is igyekszik majd bemutatni, hogy zajlik a felnőtté válás "egy ilyen rendkívüli helyzetben, mint amibe ő került".
(BBC - 24 nyomán)