Az ukrán fővárosba utazott Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő - jelentette csütörtökön a La Repubblica című olasz napilap.
A három vezető Lengyelországban szállt különvonatra. Macron, Scholz és Draghi "éjszakai" találkozót tartott a délkelet-lengyelországi Rzeszowban, ahol nemzetközi repülőtér található, mielőtt továbbutaztak Kijevbe - számolt be a ZDF. A La Repubblica fotót is közölt a vonaton utazó politikusokról:
Zoom
A francia elnök hivatala is megerősítette, hogy a három vezető együtt szállt fel a Kijevbe tartó különvonatra.
Látogatásuk megszervezése hetekig tartott, mivel a politikusok "igyekeztek leküzdeni" a háborúra adott válaszukkal kapcsolatos ukrajnai kritikákat.
Kijev bírálta Franciaországot, Németországot és kisebb mértékben Olaszországot is, mert szerinte késlekedtek az országnak nyújtott támogatásokkal. Azzal vádolta őket, hogy lassan szállítanak fegyvereket, és hogy saját jólétüket Ukrajna szabadsága és biztonsága elé helyezik.
Frissítés: addig küldik a pénzt és a fegyvert, amíg szükséges
Olaf Scholz német kancellár érkezésekor Berlin folyamatos támogatásáról biztosította Ukrajnát. Kifejtette: "nem csak szolidaritást akarunk tanúsítani, hanem biztosítani akarjuk Ukrajnát arról, hogy az általunk szervezett segítség - a pénzügyi és a humanitárius folytatódik, a fegyverek terén ugyanúgy". A támogatás addig folytatódik, amíg szükséges - tette hozzá.
Úgy vélekedett az Moszkvával szemben bevezetett uniós szankciók (melyek egyébként rohadtul nem működnek - a szerk.) hozzájárulnak ahhoz, hogy Oroszország feladja tervét, és kivonja csapatait - "mert ez a cél".
Macron érkezés után azt mondta, hogy "ez egy fontos pillanat. Az egység üzenetét küldjük az ukránoknak".
Arra a kérdésre, hogy miért éppen most kerül sor a látogatásra, a francia elnöki hivatal egyik tisztviselője azt mondta, úgy gondolták, hogy a legjobb, ha közvetlenül a jövő heti EU-csúcs előtt teszik meg, amelyen az ukrán csatlakozás kérelemről is szó lesz.
Az Európai Bizottság pénteken határoz arról, hogy javasolja-e tagjelölt státus megadását Ukrajnának, de a kérdésben a tagállamoké a döntő szó.
2. frissítés: az európai egység üzenete...
Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő csütörtökön Kijevbe érkezésük után felkeresték az ukrán főváros Irpiny negyedét, ahol Klaus Iohannis román elnök is csatlakozott hozzájuk.
A területen mintegy 300 civil holttestét találták azt követően, hogy az orosz csapatok március végén kivonultak onnan.
A vezetők később tárgyalnak Volodimir Zelenszkij elnökkel az ország további katonai és pénzügyi támogatásáról, valamint Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelméről.
"A világ az Önök oldalán áll" - mondta Draghi, miközben az irpinyi pusztítást szemlélte - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Irpiny a háború előtt mintegy 60 ezer embernek adott otthont. A hétköznapi élet kezd visszatérni a korábbi menetébe, újraindult a busz- és vasúti összeköttetés, és egy felrobbantott híd helyett rögtönzött átkelő épült. Az orosz támadás okozta pusztítás azonban továbbra is észrevehető.
Az ENSZ eddig több mint 4400 civil halálos áldozatot regisztrált az országban. Azt feltételezik azonban, hogy a tényleges szám ennél jóval magasabb.
Az orosz csapatok folytatják offenzívájukat Ukrajna keleti részén, és megpróbálnak minden ellenállást felmorzsolni Luhanszk és Donyeck megyében, amelyek a február végi invázió óta az orosz erők fő célpontjai. Kijevben nem sokkal az uniós vezetők érkezése után megszólalt a légiriadó, de a figyelmeztetést nem sokkal később feloldották.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester újságíróknak azt mondta, hogy "továbbra is kockázatos Kijevbe látogatni, mert a rakéták bármikor újra lecsaphatnak".
A kijevi látogatás "az európai egység üzenete, amelyet az ukránoknak címeztek ... mert tudjuk, hogy a következő hetek nagyon nehezek lesznek" - mondta Macron, miután leszállt a vonatról az ukrán fővárosban.
Az ukrán vezérkar csütörtöki hadműveleti jelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők folytatták Szeverodonyeck teljes ellenőrzésének átvételére irányuló törekvéseiket, és több települést heves ágyúzással támadtak.
Szeverodonyeck eleste jelentős győzelmet jelentene Moszkva számára, ami lehetőséget teremtene arra, hogy csapatait a tágabb Donyec-medence egészének elfoglalására csoportosítsa át.
(MTI)