Bocsánatot kért a görög kormányfő az ellenzéki szocialista PASZOK párt vezetőjétől, amiért a titkosszolgálat egy kémszoftverrel tavaly törvénytelenül lehallgatta őt.
A To Vima című lapnak nyilatkozva Kiriákosz Micotákisz azt mondta, hogy ő nem tudott Nikosz Andrulakisz titkos megfigyeléséről, és ha tudott volna róla, nem engedélyezte volna. "Súlyos és megbocsáthatatlan hiba volt, amiért bocsánatkéréssel tartozom Andrulakisz úrnak" - mondta a miniszterelnök az interjúban, amely a lap vasárnapi számában jelenik meg, de amelyből a szerkesztőség előzetesen részleteket közölt.
Andrulakisz, aki európai parlamenti képviselő is, pénteki elmondása szerint néhány nappal azelőtt értesült a lehallgatásról az Európai Parlament kiberbiztonsági szolgálatától, hogy július 26-án feljelentést tett.
Az ellenzéki vezetőjét és egy újságírót a Predator kémprogram segítségével hallgatta le az EYP titkosszolgálat. A botrány miatt pénteken bejelentette lemondását a görög hírszerző szolgálat igazgatója, Panagiotisz Kontoleon és a konzervatív miniszterelnök hivatalának főtitkára, Grigorisz Dimitriadisz.
Áprilisban Tanasszis Kukakisz pénzügyi újságíró kapott értesítést a Citizen Lab nevű digitális jogvédő szervezettől arról, hogy 2021 júliusa és szeptembere között megfigyelték a Predator kémprogrammal.
A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű, amerikai székhelyű újságíró jogvédő szervezet vizsgálatot követelt annak megállapítására, hogy ki állt a megfigyelés mögött, valamint szorgalmazta az érintettek felelősségre vonását.
A görög törvények értelmében bármilyen megfigyeléshez ügyészi jóváhagyás szükséges.
Az ANA félhivatalos görög hírügynökség jelentése szerint a miniszterelnök hétfőn nyilvánosan is megszólal a lehallgatási ügyben.
(MTI)