Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből.
Zoom
A tervek szerint a majomhimlő elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen, addig mindkét néven lehet hivatkozni a betegségre - teszik hozzá a közleményben.
A változtatást azzal indokolták, hogy több olyan panaszt kaptak, mely szerint a majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegző.
A WHO idén korábban indított konzultációt az új névről.
Az mpox elnevezést javasolta a többi között egy férfiak egészségével foglalkozó szervezet is, melynek vezetője úgy vélte, a majomhimlővel kapcsolatos képzettársítások miatt sokan nem vették komolyan a betegséget, sem a miatta kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.
A WHO adatai szerint jelenleg világszerte mintegy 80 ezer fertőzöttről és 55 halálesetről tudni, összesen 110 országból jelentettek fertőzéseket.
A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában.
(MTI)