Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a 2024-es párizsi olimpia bojkottfenyegetésével.
Zoom
Fotó: Reuters
Az ukránok, a lengyelek, a balti és az északi államok az ukrajnai háború miatt nem szívesen látnák az orosz és fehérorosz sportolókat az ötkarikás játékokon, valamint más nemzetközi versenyeken, és többen közülük bojkottal fenyegetőznek.
Bach ez ügyben levelet küldött Vadim Hutcajtnak, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökének - aki egyben országa ifjúsági és sportminisztere -, amelyben hangsúlyozza: még konkrétan nem is tárgyaltak arról, hogy miként engednék a párizsi szereplését olyan semleges színekben induló sportolóknak, akik orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkeznek. Ezen kívül ismételten kitért rá, hogy a bojkott sértené az Olimpiai Chartát, és a nemzeti olimpiai bizottságok felelőssége, hogy betartsák az ebben foglalt alapvető értékeket.
A NOB-elnök rendkívül sajnálatosnak nevezte azt a levelet, amelyet Hutcajt küldött nemrégiben más nemzeti olimpiai bizottságokhoz, nemzetközi szövetségeknek, NOB-tagoknak és a közelgő olimpiai házigazdáknak, mert az ukrán vezető nyomást kíván gyakorolni, hogy támogassák az oroszok és fehéroroszok eltiltását.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság január 25-én bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi, főleg ázsiai porondra, semleges színekben, azaz nem használhatnák zászlajukat, címerüket és himnuszukat. A másik ilyen előfeltétel, hogy a két ország versenyzői nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút.
Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága a Fehér Házzal közösen támogatja a NOB szándékát, ha az érintett orosz és fehérorosz versenyzők minden feltételnek megfelelnek.
Az európai sportminiszterek várhatóan pénteken tárgyalnak a kérdésről nagy-britanniai találkozójukon.
(MTI)