Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
Peszkov The New York Times című lapnak arra a - névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozó - közlésére reagált, amely szerint a hágai bíróság a közeljövőben két, Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnökkel kapcsolatos eljárást kíván indítani Oroszország ellen. "Nem ismerjük el ezt a bíróságot, nem ismerjük el ennek a bíróságnak a joghatóságát. Mi ezt gondoljuk erről" - mondta Peszkov.
Emlékeztetett rá, hogy évek óta sem ez, sem más nemzetközi intézmény nem vette a fáradságot, hogy foglalkozzon a polgári infrastruktúrának az ukrán nacionalisták általi lerombolásával, és a civilek legyilkolásával a Donyec-medencében.
A Nemzetközi Büntetőbíróság, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország (aláírta, de nem ratifikálta), az Egyesült Államok (aláírta, de később visszavonta aláírását) és Kína (nem írta alá).
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2016-ban egy rendeletet látott el kézjegyével, amelyben megerősítette, hogy Oroszország nem válik a Nemzetközi Büntetőbíróság részesévé. Az orosz külügyminisztérium szerint a bíróság "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem vált a nemzetközi igazságszolgáltatás valóban független szervévé".
Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának alelnöke hétfőn a Telegram-csatornáján rámutatott, hogy mivel 2016 óta Oroszország nem részes fél a Római Statútumban, a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs joghatósága felette. A TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy a bíróság nem hozhat döntést Oroszország ellen, "de megpróbálja".
Érvelésében a politikus rámutatott, hogy a Római Statútumhoz 123 állam csatlakozott, közülük 25 NATO-ország, vagy azok szövetségesei, "akik finanszírozzák az ukrajnai háborút és felfegyverzik a kijevi rezsimet azért, hogy nemzetközi bűncselekményeket kövessen el". A szenátor szerint ugyanezek az országok "privatizálták" az bíróság titkárságát, azt saját állampolgáraikkal töltötték fel.
"A Nemzetközi Büntetőbíróság NATO-módra való igazságszolgáltatás. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem tartozik az Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá" - hangsúlyozta a politikus.
Koszacsov szelektívnek minősítette a testület igazágszolgáltatási gyakorlatát. Ő is kifogásolta, hogy a bíróság sohasem adott jogi értékelést a ukrán állam által 2014 óta elkövetett "bűncselekményekről", annak ellenére, hogy a Római Statútum 6-9. cikkei alkalmazhatók a tömeggyilkosságokra, a hadviselés eszközeinek és módszereinek megsértésére, a hadifoglyok kínzására, biológiai kísérletekre és más bűncselekményekre is.
Emlékeztetett rá, hogy a bíróság egész korábbi gyakorlata az afrikai országokra összpontosított, a Kongóban, Ugandában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Kenyában, Líbiában, Maliban, Elefántcsontparton történt esetekben gyakorolt joghatóságot.
"Több mint egymilliárd dollárt költöttek minderre. 2016-ban az Afrikai Unió számos országa követte Oroszország példáját, és mondta fel a Római Statútumot. A Nemzetközi Büntetőbíróság a neokolonializmus eszköze a Nyugat kezében" - nyilatkozott Konsztantyin Koszacsov.
(MTI)