A finn határőrség pénteken közölte, hogy négy, feltehetően orosz katonai repülő sértette meg Finnország légterét június 10-én.
A finn védelmi minisztérium hétfőn tett jelentést arról, hogy egy gyaníthatóan orosz katonai gép mintegy két percig tartózkodott hétfőn hajnalban az ország légterében.
A határőrség pénteki közleménye szerint a határsértést követő vizsgálat megállapította, hogy aznap további három gép repült be finn területre. Hozzátették, hogy a négy határsértő közül kettő bombázó, kettő pedig vadászrepülő volt.
A hétfői incidenst megelőzően legutóbb 2022 augusztusában sértették meg a finn légteret orosz vadászgépek - emlékeztetett rá a védelmi minisztérium.
Finnországnak mintegy 1300 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, és immár a NATO tagja, vagyis, ha támadás éri, az az egész szövetség elleni támadásnak számít.
(MTI)