Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban, és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
Az év első nyolc hónapjában az új személygépkocsik regisztrációja 1,4 százalékkal nőtt közel 7,2 millióra. Spanyolországban 4,5 százalékos, Olaszországban 3,8 százalékos volt a növekedés. A nagy nemzeti piacok közül viszont a francia és a német szinte stagnált az év első nyolc hónapjában 0,5 százalékos, illetve 0,3 százalékos csökkenéssel.
Augusztusban az akkumulátoros elektromos autók a forgalomba helyezett új autók 14,4 százalékát tették ki, szemben az egy évvel korábbi 21,0 százalékkal. Az idén már a negyedik egymást követő hónapban csökkent az elektromos autók részaránya a forgalomba helyezésekben, éles kontrasztjaként az elmúlt évi szinte folyamatos növekedésnek.
Szám szerint augusztusban az akkumulátoros-elektromos (BEV) autók regisztrációja 43,9 százalékkal 92,6 ezerre csökkent az előző augusztusi 165,2 ezerről. Ennek hátterében a BEV-autók két legnagyobb nemzeti piacának látványos visszaesése állt: Németországban 68,8 százalék, Franciaországban 33,1 százalék volt a visszaesés.
A plug-in hibrid autók regisztrációja augusztusban 22,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és az összes főbb piacon csökkenést regisztráltak. Augusztusban forgalomba helyezett 45,6 ezer plug-in hibrid a teljes autópiac 7,1 százalékát tette ki, szemben a tavalyi 7,4 százalékkal.
Kizárólag a hibrid-elektromos járművek regisztrációja nőtt augusztusban, mégpedig éves bázison 6,6 százalékkal 201,5 ezerre. A négy legnagyobb nemzeti piacon háromban nőttek a kategória eladásai: Spanyolországban 12,6 százalékkal, Franciaországban 12,5 százalékkal és Olaszországban 2,5 százalékkal, míg Németországban 0,1 százalékkal csökkent. A hibrid-elektromos járművek piaci részesedése augusztusban 31,3 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 24 százalékról.
A benzinüzemű személygépkocsik eladásai 17,1 százalékkal csökkentek augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, és mind a négy kulcsfontosságú piacon jelentős visszaesés volt tapasztalható: Franciaországban 36,6 százalékos, Olaszországban 18,8 százalékos, Spanyolországban 17,4 százalékos és Németországban 7,4 százalékos. A benzinüzemű autók piaci részesedése 33,1 százalékra csökkent a tavaly augusztusi 32,6 százalékról.
A dízelautók piacán 26,4 százalékos forgalomcsökkenés volt tapasztalható, ami augusztusban 11,2 százalékos részesedést eredményezett az egy évvel korábbi 12,4 százalék után. Szinte minden európai piacon kétszámjegyű volt a forgalom csökkenése a dízel szegmensben.
Magyarországon 8111 új autót helyeztek forgalomba augusztusban az ACEA szerint az egy évvel korábbi 8955 után. A legnagyobb piaci részesedésük a hibrid-elektromos autóknak volt, 47,1 százalék a tavaly augusztusi 42,6 százalék után. A benzines autók 25,5 (tavaly augusztus: 34,5) százalékos, a dízelesek 11,8 (11,6) százalékos, a plug-in hibrid autók 9,1 (5,7) százalékos, a teljesen elektromos autók pedig 6,4 (5,3) százalékos piaci részesedésre tettek szert az idén augusztusban.
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) a 15 legnagyobb európai székhelyű személygépkocsi-, furgon-, teherautó- és buszgyártót képviseli: BMW Group, DAF Trucks, Daimler Trucks, Ferrari, Ford of Europe, Honda Motor Europe, Hyundai Motor Europe, Iveco Group, JLR, Mercedes-Benz, Nissan, Renault Group, Toyota Motor Europe, Volkswagen Group és Volvo Group. Az ACEA havi rendszerességgel publikálja európai piaci felméréseit.
(MTI)