A koszovói parlament kedd este sem tudta megválasztani az ország új köztársasági elnökét az előírt határidőn belül, így újabb előrehozott parlamenti választás következhet, amely 16 hónapon belül már a harmadik voksolást jelentheti.
Albulena Haxhiu házelnök éjfélkor közölte: az ülés lezárásával véget ért a jelenlegi törvényhozási ciklus, a választást pedig az alkotmányban előírt határidőn belül, legkésőbb 45 napon belül ki kell írni. Az előrehozott választást a parlament elnöke várhatóan már szerdán kiírja.
Az államfőt azért nem sikerült megválasztani, mert az ellenzék bojkottja miatt nem volt határozatképes a parlament. A Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) korábban bejelentette, nem vesz részt az ülésen, mert nem sikerült konszenzusra jutni a kormánypártokkal.
Vjosa Osmani elnök március 6-án oszlatta fel a parlamentet, hogy új választást írjanak ki, ám az alkotmánybíróság megsemmisítette a határozatot, és kimondta, a képviselőknek legkésőbb április 28-ig kell megválasztaniuk az új elnököt. Az alkotmánybíróság döntése szerint, ha a határidőig nem választják meg az új államfőt, a parlament automatikusan feloszlik, és 45 napon belül előrehozott parlamenti választást kell tartani.
Az elnök megválasztásához az első két fordulóban a 120 képviselő kétharmadának támogatása kellett volna (81 szavazat), a harmadik fordulóban pedig elegendő lett volna a 61 szavazat is, ugyanakkor az ülés megtartásához legalább 80 képviselőnek jelen kellett volna lennie.
Koszovóban legutóbb tavaly decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet az Önrendelkezés (Vetevendosje) nyert meg a szavazatok 51 százalékával. Albin Kurti pártelnököt ezt követően februárban választotta miniszterelnökké a parlament.
Az előző, 2025. februári választáson szintén az Önrendelkezés szerezte a legtöbb voksot, ám a kormányalakítási kísérletek rendre kudarcot vallottak, ami hónapokra politikai patthelyzetbe sodorta az országot. A decemberi előrehozott választástól a válság feloldását remélték.
Koszovó elnökét a parlament választja öt évre. Vjosa Osmani mandátumának lejárta óta az ügyvezető államfői feladatokat ideiglenesen a parlament elnöke látja el.
Az államfői tisztség Koszovóban jórészt protokolláris, ugyanakkor az elnök a fegyveres erők főparancsnoka és az ország nemzetközi képviseletének egyik legfontosabb szereplője is.
(MTI nyomán)