New Yorkban a rendőrség hétfőn lelőtt egy vélhetően mentális problémákkal küzdő nőt a Times Square-nél. A nő előzőleg megkéselt két véletlenszerűen kiválasztott embert, egyikük meghalt.
A nő elővett a táskájából két "nagy" kést, azzal fenyegetve a járókelőket. Egy 68 éves férfi eléje lépett, őt hasba szúrta. Húsz másodperccel később egy 32 éves nőre támadt, akit szintén hasba szúrt. Ez utóbbi áldozat meghalt. A megszúrt férfit jelenleg stabil állapotban kórházban ápolják.
A történtek után a rendőrök gyorsan közbeléptek, és megpróbálták rávenni a nőt, hogy dobja el a késeket.
A közösségi médiában keringő, járókelők által készített felvételeken látható, ahogy a rózsaszín pólós nő szembeszáll a körülötte álló egyenruhás rendőrökkel, és időnként hadonászik a késekkel.
Jessica Tisch New York-i rendőrfőnök beszámolója szerint a 49 éves támadót Pamela Cisneros néven azonosították.
"A rendőrök négy percig próbáltak párbeszédet kezdeményezni a nővel, és többször felszólították, hogy dobja el a késeket, de ő ezt megtagadta" - közölte a rendőrfőnök.
Hozzátette, "a nyomozás jelenlegi szakaszában nincs okunk azt feltételezni, hogy terrorcselekményről lenne szó". Azt is elmondta, hogy a támadó már korábban is a látókörükben volt.
Knife-Wielding Woman Fatally Shot by NYPD After Stabbing Two People in Times Square— Police Incidents (@PoliceIncident) September 1, 2026
NEW YORK, New York — August 31, 2026 — A woman armed with two knives stabbed two people in Times Square Monday afternoon, killing one, before New York City police officers fatally shot her after… pic.twitter.com/qsN1IAmpOe
(MTI nyomán)





