Emmanuel Macron francia elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris ülésén tartott felszólalásában élesen bírálta a Gázai övezetre vonatkozó békefolyamatot, mondván, hogy egyetlen humanitárius folyosót sem nyitottak meg, s úgy fogalmazott, hogy az, ami ott történik, egy olyan látványosság, amely miatt mindenkinek szégyenkeznie kellene.
"Egyesek egy látszatbékével dicsekednek. De ez a béke egy pillanatra sem nyitotta meg a humanitárius folyosókat. Vajon tétlenül kell-e néznünk ezt a mindannyiunk számára szégyenletes színjátékot? Semmiképpen sem" - jelentette ki.
Macron egyben szót emelt a telepesek okozta fokozódó erőszak ellen is Ciszjordániában, valamint az ottani izraeli telepek építését is bírálta. Azt mondta, ez megfosztja a palesztin népet a törvényes jogától a létezéshez.
Ugyanakkor kijelentette: Párizs elismeri Izrael jogát ahhoz, hogy megteremtse a szükséges feltételeket biztonságos létezéséhez. Mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, "végzetes hibát követnek el azok, akik azt állítják, hogy Izrael biztonsága az összes szomszédja szuverenitásának megsértésétől függ", mivel igazából egy ilyen politika aláássa Izrael jövőbeli biztonságát.
(MTI)





