A világ vezető mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatainak vezetői az ENSZ Biztonsági Tanácsában figyelmeztettek a technológia biztonsági kockázataira, és nemzetközi együttműködést sürgettek az egyre nagyobb képességű MI-rendszerek felügyeletére.
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia fejlesztése fordulóponthoz érkezett, ezért a technológiával kapcsolatban "rendkívüli óvatosságra" van szükség. Úgy fogalmazott, hogy az MI egyaránt elvezethet a kreativitás és a felfedezések új reneszánszához, illetve súlyos társadalmi felforduláshoz.
Altman két fő veszélyre hívta fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a rendszerek fejlődése olyan gyorssá válhat, hogy az emberek már nem lesznek képesek nyomon követni vagy szükség esetén beavatkozni. Másrészt szerinte fennáll annak a veszélye is, hogy túl nagy hatalom összpontosul néhány vállalat vagy ország kezében.
Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója a Biztonsági Tanács előtt kijelentette: a mesterséges intelligencia világviszonylatban a legfontosabb biztonsági kérdések közé tartozik, és rossz kezelés esetén akár az egész emberiségre is kockázatot jelenthet. A szakember globális szabályokat szorgalmazott az új MI-modellek tesztelésére, valamint a technológia biológiai fegyverek fejlesztésére történő felhasználásának tilalmára.
Altman hangsúlyozta, hogy a legfontosabb döntéseket nem néhány kaliforniai kutatólaboratóriumnak kell meghoznia, hanem demokratikus folyamatok keretében, a választópolgároknak felelős kormányok bevonásával.
A vitában az Egyesült Államok és Kína képviselői is felszólaltak. Michael Kratsios, a Fehér Ház tudományos és technológiai tanácsadója elutasította a globális MI-szabályozás gondolatát, mondván: olyan technológiát nem lehet hatékonyan szabályozni, amelyet még nem értenek teljesen. Fu Cong kínai ENSZ-nagykövet ugyanakkor a szabályozási keretek, a válságkezelés és a nemzetközi együttműködés erősítését sürgette.
Yoshua Bengio kanadai kutató, akit gyakran a mesterséges intelligencia egyik "keresztapjaként" emlegetnek, a Biztonsági Tanács ülésén úgy fogalmazott: a veszélyek valósak és közvetlenek, ezért egyetlen ország sem képes önállóan kezelni azokat.
(MTI)





