Feketébe öltözött, arcukat eltakaró fiatalok kirakatokat törtek be, üzleteket fosztottak ki Milánó városközpontjában vasárnap délutántól kezdődően, és többször összecsaptak az őket oszlatni igyekező rendőrökkel.
Az utcai harc órák óta tart, a fiatalok csoportjai megszállták Milánó vásárlóutcáit.
A feketébe öltözött, fejüket kapucnival, arcukat kendőkkel, maszkokkal eltakaró tiltakozók a Dóm térről indultak el. A hatóságok által kétezer főre becsült tömeg kisebb csoportokra oszlott, amelyek gyors helyszínváltoztatással a sétálóutcák üzleteit vették célba.
Kirakatokat törtek be, utcai hulladéktárolókat gyújtottak fel, egy élelmiszerüzletet és két sportboltot kifosztottak.
A rohamrendőröket üvegekkel, kövekkel dobálták, amire a hatóságok vízágyúkkal válaszoltak.
A dómot a szokásosnál korábban bezárták: hívőket és turistákat egy oldalsó ajtón vezették ki.
A vasárnap délután nyitva tartó üzletek eladói elbarikádozták magukat.
A SkyTG24 hírtelevízió tudósítója beszámolója szerint a csoportok tagjai láthatóan "nagyon fiatalok, többségük tinédzserkorú".
Az arcuk megmutatása nélkül nyilatkozó fiatalok azt mondták, a franciaországi diáktüntetőket akarják utánozni.
A rendőrség közölte, hogy vasárnap estig több mint százhatvan személyt vettek őrizetbe, "több mint nyolcvan százalékuk tizennyolc év alatti".
Csatatérré változtak Milánó központi utcái szombat este is, amikor a megélhetési problémák miatt rendezett tüntetőmenetből csoportok váltak le, amelyek órákon át harcoltak a rendőrökkel.
Hatósági közlés szerint szombaton 484 esetben alkalmaztak könnygázt, 104 rendőr sérült meg, köztük Angelo De Simone milánói kerületi rendőrparancsnok, akit egy utcai kockakővel találtak fejen.
Tizenhat fiatalt vettek őrizetbe: 12 és 20 év közöttiek, tizenegyen tizenhat éven aluliak.
A Corriere della Sera napilap információi szerint politikai pártoktól távol álló fiatalokról van szó, az őrizetbe vettek közel fele másod- harmadik generációs bevándorló fiatal, marokkóiak, pakisztániak, albánok, akik gyerekként érkeztek, vagy Olaszországban születtek, és Milánó peremkerületeiben laknak.
Giuseppe Sala milánói polgármester hangoztatta, hogy semmilyen megértést nem lehet tanúsítani a bűncselekmények elkövetői iránt.
A polgármester felhívást intézett Matteo Piantedosi belügyminiszterhez a rendőrök létszáma növelését sürgetve.
A Siulp rendőrszakszervezet közleményben hangsúlyozta, hogy az utóbbi napok olaszországi tüntetéseken történteknek "semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz (..) szervezett támadásról van szó az állam, annak intézményei, valamint az egyenruhát viselőkkel szemben".
A szakszervezet szerint a rendőrök elleni agressziót "süketítő csend övezi".
Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőre nemzetbiztonsági tanácskozást hívott össze.
(MTI)





