Átvette szombaton Frankfurtban Reza Pahlavi, az utolsó iráni sah fia a Friedrich Naumann Alapítvány által adományozott Szabadság Díjat, amellyel az iráni népnek a teheráni kormány elnyomásával szembeni ellenállását ismerték el.
A német Szabad Demokrata Párttal (FDP) közeli kapcsolatokat ápoló alapítvány az iráni nép szabadság melletti elkötelezettségét méltatva adományozta a kitüntetést.
A díjátadó alatt Frankfurtban mintegy 5 ezer demonstráló gyűlt össze, többségében Pahlavi hívei, akik a nap folyamán egy nagyobb rendezvényt terveznek tartani.
 
 
Reza Pahlavi az Egyesült Államokban él, és tervei szerint ő lehetne Irán átmeneti vezetője abban az esetben, ha a jelenlegi teheráni kormányzat megbukna.
A frankfurti Szent Pál-templomban tartott díjátadón azt mondta: egy napon átadja majd ezt a kitüntetést az iráni népnek, nem külföldön, hanem a fővárosban, Teheránban. A nagyrészt irániakból álló közönség a rendezvényt több alkalommal is "Éljen soká a sah, éljen soká Irán!" felkiáltásokkal szakította meg.
Bár sokan kritikusan tekintenek Pahlavi országvezetői törekvéseire, tekintettel Irán múltjára autokratikus apja hatalma idején, Marie-Agnes Strack-Zimmermann, az FDP európai parlamenti képviselője szombaton úgy nyilatkozott: Reza Pahlavi mindig is egyértelművé tette, hogy az iráni népnek magának kell majd határoznia a jövőjéről.
(MTI nyomán)