Danny Danon
Miközben a cionisták a multikulturalizmust dicsőítik, és a rasszizmust üldözik szerte a nyugati világban, Izrael „zsidó karakterének” megőrzése az egyik legfontosabb céljuk.
Izraelben június utolsó napjaiban gyűltek össze a világ különböző országaiban tevékenykedő zsidó parlamenti képviselők, nyilvánvalóan azért, hogy megbeszéljék, miként lehetne egy igazságosabb és békésebb világot teremteni. A kiemelt fontosságú eseményen Danny Danon, Likud-párti izraeli képviselő megbeszéléseket folytatott Michael Danby ausztrál honatyával (aki természetesen szintén a választott nép fia). Tárgyalásaik során az izraeli képviselő eredeti javaslattal rukkolt elő: az Afrikából Izraelbe érkező menekülteket Ausztráliában kellene letelepíteni
Hogy miért? A választ maga az izraeli politikus adta meg a Jerusalem Post című lapnak nyilatkozva: „Több ezer muszlim szivárog be izraeli területre, ami egyértelmű fenyegetést jelent az állam zsidó jellege szempontjából” – jelentette ki. A menekültek számára pedig a (végső) megoldás a következő: „Nincs helyük közöttünk, és az a javaslat, hogy telepítsük át őket Ausztráliába, helyes és igazságos.”  
A Likud-párti honatya a kérdés „humánus rendezését” szorgalmazta, de nyilatkozatában világossá tette, hogy a „cél a szilárd zsidó többség fenntartása” Izraelben.  Michael Danby, az ausztráliai képviselő pedig egyáltalán nem tiltakozott, sőt, maga is helyeselte az elképzelést. Úgy látszik, ő Ausztrália vonatkozásában nem tartja lényegesnek az országában még egyelőre túlsúlyban lévő fehérek „többségének fenntartását”. Tetszik vagy sem, de – miként az Európai Uniónak és az USA-nak – Ausztráliának is a multikulturalizmus útját kell járnia. 
Hogy milyen mértékű „fenyegetést” jelentenek Izrael „zsidó jellege” számára az Afrikából érkező jövevények? Nos, az izraeli parlament, a Knesszet Kutatási és Információs Központjának adatai szerint ez év májusában 35,638 menekült tartózkodott a zsidó állam területén, 61%-uk Eritreából érkezett. Az ENSZ azonban csak egészen elenyésző hányadukat tekinti hivatalosan is menekültnek. A világszervezet „ideiglenesen humanitárius védelem alatt álló csoportnak” minősíti az afrikai fegyveres konfliktusok elől Izraelben menedéket kereső személyek 99%-át.
Mindezek után számos politikailag súlyosan inkorrekt kérdés is felvethető, többek között a következő: ha egy izraeli képviselő minden különösebb következmény nélkül aggódhat azon, hogy 35 638 afrikai menekült fenyegeti Izrael „zsidó jellegét”, miért nevezzük „kirekesztőnek” és „gyűlöletkeltőnek” azokat a magyar közírókat és politikusokat, akik a XIX. század végén, a sok százezer fős galíciai bevándorlás tényével szembesülve, Magyarország „magyar jellegének” fenntartása miatt aggódtak?
Forrás ITT.
Perge Ottó
(Kuruc.info)