30 éves korában meghalt a spanyol másodosztályú Tenerife csatára, Jesús de Miguel, közölte a klub. A játékos az Andorra elleni, hétfői bajnokin ütközött az ellenfél kapusával, ami után leállt a szíve. Újraélesztették, de kritikus állapotban vitték kórházba, majd kedd hajnalra romlott az állapota.
Mély fájdalommal, összeszorult torokkal és képtelenül arra, hogy elhiggyük a valóságot, a CD Tenerife ezúton tudatja, hogy Jesús de Miguel Alameda 2026. november 3-án, kedden, reggel 8 órakor, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nincsenek vigasztaló szavak; egyszerűen semmi sem enyhítheti ezt a mérhetetlen szomorúságot. Együttérzésünket fejezzük ki a megtört családnak, a hozzátartozóknak és a CD Tenerife teljes közösségének, amely ma együtt gyászol e kegyetlen fordulat miatt” – írta keddi közleményében a klub.
A játékos csereként lépett pályára az Andorra elleni, hétfői bajnokin, majd a hajrában egy előrevágott labdát akart megszerezni. A vendégek kapusa, Owono egészen a kezdőkörig előrefutott, hogy tisztázzon, azonban felugorva, térddel szállt bele De Miguelbe.
A játékosok egyből jelezték, hogy nagy a baj, és az orvosi személyzet a pályára sietett. Bár az utolsó percekben járt a mérkőzés, félbeszakították a játékot. A csatár szíve a mentőben megállt, de sikerült újraéleszteni. Magától lélegzett, de nem volt eszméleténél, amikor kórházba szállították. Klubja hétfőn este azt közölte, hogy stabil, de kritikus az állapota. Kedd hajnalban már arról írtak, hogy romlott az állapota.
A madridi születésű Jesús de Miguel a Leganésben nevelkedett, és pályafutása során elsősorban alacsonyabb osztályokban szerepelt. A spanyol második vonalban 40 mérkőzése volt. 2025 nyarán igazolt a Teneriféhez, első szezonjában 11 góllal segítette a csapatot, amellyel bajnokként feljutott a LaLiga2-be.
(24)