Alább olvasható a teljes szöveg - csak hogy tudjuk, mire számíthatunk a nagyon nemzeti kormányzat "emlékezetpolitikája" kapcsán a jövőben:

Az antiszemitizmus a több millió zsidó életét követelő holokausztban csúcsosodott ki a második világháború idején. A zsidó vallásúak előre eltervezett és központilag irányított népirtását jelentette, amelynek megközelítőleg hatmillió európai polgár esett áldozatául.A holokausztszindróma sokáig rejtve maradt a pszichológia tudománya előtt is

A holokauszttúlélők a világégést követő években hallgattak a haláltáborokban átélt borzalmakról, lelki gyötrelmeikről. Ez talán nem is meglepő, hiszen az áldozatok mindennapjait eleinte sokkal inkább kitöltötte az, hogy új életet kezdjenek.

A pszichológusok ezért eleinte értetlenül álltak bizonyos új tünetegyüttesek előtt, ám az egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy a lelki segítséget kérő túlélők esetleírásai meglepően sok hasonlóságot mutatnak.

Az 1950-es években kezdtek el megjelenni olyan írások és beszámolók, amelyek a túlélők tapasztalatait és azok később mutatkozó hatásait dolgozták fel. Ezek kezdetben az üldöztetést átélt pszichoanalitikusok visszaemlékezései voltak, aztán később egyre több esetleírás is megjelent.

Körvonalazódni kezdett, hogy a társadalom egy bizonyos rétegében olyan probléma van jelen, amely szakszerű kezelésért kiált.

Az első világháború tapasztalatai alapján ekkor már beszéltek traumás, illetve harctéri neurózisról, de úgy vélték, hogy ennek tünetei a trauma bekövetkezését követően azonnal kialakulnak, és viszonylag rövid idő alatt megszűnnek. Más volt azonban ez az „új” szindróma, amely a jelek szerint hosszú ideig része volt a páciens életének – és mint kiderült, generációkkal később is éreztette hatását.

Virág Teréz pszichoanalitikus volt idehaza az a szakember, aki nyíltságával és beszélgetőköreivel sokakban áttörte a gátakat, segített az első generációs túlélőknek beszélni a múltról. A lélekgyógyász édesanyjával és húgával élte túl a népirtás borzalmait. Azután tudatosult benne, hogy a holokausztszindróma a túlélők gyermekeinél és unokáinál is megjelenik, amikor elveszítette az édesanyját.

Ismert eset annak a kislánynak a története, aki elől eltitkolták, hogy nagyanyja holokauszttúlélő, allergiája miatt mégis mindig ott vakarta véresre a bőrét, ahol annak idején a mama a táborban ráégetett számokat viselte. Egy másik, asztmával kezelt kislány időről időre tűzhalált vizionált: előle is sokáig elhallgatták a tényt, hogy felmenői haláltáborban haltak meg.

Alapvető tézis, hogy a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek. Az igaz, hogy a DNS maga nem változik, az utóbbi években lefolytatott vizsgálatokból viszont kiderült, hogy életünk eseményei bizony befolyással vannak arra, hogy melyik génünk aktív, melyik inaktív vagy alvó. Sőt: a tudomány mai állása szerint nemcsak a géneket örökíthetik át a szülők az utódokra, hanem a gének állapotát is.

A legismertebb olyan mechanizmus, ami befolyásolhatja a gének aktiválódását és inaktiválódását, az a DNS metilációja, az a folyamat, amelynek során metilmolekulák kapcsolódnak a genom egyes részeihez. Ha a metiláció mértéke túl nagy vagy túl kicsi, ez ki- és bekapcsolhatja az érintett genomszakaszt.

Több tudós azt feltételezi, hogy a holokauszttúlélők között jellemző az alacsony kortizolszint, ami pedig ismert tünete a poszttraumás stressz szindrómának. Több túlélő gyermekének vizsgálata során kiderült, hogy náluk is fennáll ez a hormonális elváltozás, amely inkább írható az epigenetikus öröklődés, mintsem a nevelés számlájára. Az epigenetika egy viszonylag új tudományág, amely az örökítőanyag működésére ható környezeti tényezőket vizsgálja.

A szakemberek szerint akiknek a családjában megtörtént az üldöztetés, azoknak meg kell gyászolniuk a holokauszt mártírjait, és a múltat lezártnak kell tekinteniük. A család ugyanis egy olyan egység, amely nemcsak gyökereket kell hogy adjon, hanem teret és lehetőséget is arra, hogy a saját utunkat járjuk. 

Korábban írtuk: Ma is holokamu-emléknap van - és nem Soros vezette be