Bandába gyűlt "külföldi fiatalok" fogdostak magukra maradt lányokat, akik a rendőrség tehetetlenségére panaszkodtak, fogalmaz a HVG.
Legalább öt esetben követtek el szexuális bántalmazást a milánói Dóm téren szilveszter éjszaka - írja a Corriere, miután az első ilyen esetről előkerült videó nyomán újabb áldozatok történetei kerültek nyilvánosságra.
A történet nagyon emlékeztet a 2016-os kölni szilveszterre, amikor a főpályaudvar mellett összegyűlt több száz észak-afrikai férfi molesztált, fogdosott, lopott meg több száz nőt, illetve több esetben nemi erőszakról is bejelentést tettek.
A milánói történetnek legfeljebb a léptéke más, a beszámolók szerint "arabul beszélő fiatalok" harmincfős csoportja vett körbe többször is egyedül, vagy párban lévő lányokat és taszigálták, fogdosták őket. Az első erről szóló videót január 5-én közölte le a Corriere, azon egy piros dzsekis 19 éves lányt vesznek körbe a bandába verődött betolakodók, úgy, hogy alig bír szabadulni.
Az áldozat elmondta a rendőröknek, hogy épp csak elvált a barátaitól, amikor az erőszak elkezdődött. A banda rávetette magát, körbevették, lökdösték, rángatták, tapogatták, a pulóverét tépték. A nő először azt hitte, ki akarják rabolni, de a támadóknak nem a táskája kellett.
Egy újabb esetről egy nappal később került ki videó, a felzaklató jelenetben két, a rendőrkordonhoz préselődött lány látható, akik már zokognak, mivel nem képesek szabadulni az őket körülvevő erőszakos vadaktól. Végül nagy nehezen, segítséggel kijutnak onnan, de az Európa-idegen söpredék szinte üldözőbe veszi őket.
Az áldozat két német lány, akik hazatérve Mannheimbe feljelentést tettek. Azt mondják, a videón látható jelenet már csak az utolsó darabja egy akkor már tíz perce tartó agressziónak.
A támadók arabul beszéltek, olaszul és angolul nem értettek, lökdösték, fogdosták őket még akkor is, amikor az egyik lány egy ponton elesett. "A barátnőm pofon is vágta a zaklatókat, de azok csak nevettek ezen" - mondta az Ansa hírügynökségnek az egyik lány, hozzátéve: sírtak, kiabáltak, de senki nem segített, még a rendőrök sem, akik szerinte látták őket, hogy milyen helyzetben vannak.
Az ügyészség csoportos szexuális erőszak gyanújával nyomoz, mint mondták, a szilveszterkor történtek súlyos, eddig nem látott cselekmények.
A polgármester gyűlöletes tettnek nevezte a szilveszterkor történteket, és azt mondta, a lehető legjobb válasz ilyenkor, ha felkutatják és elfogják az erőszaktevőket.
(HVG nyomán)