Végleg különváltak Vadai Ágnes (40) DK-s országgyűlési képviselő és férje, Egerfai József (65), az MSZP egykori fővárosi képviselőjének útjai.
Zoom
A válásra Vadai vagyonnyilatkozatában található bizonyíték. Idén január végén leadott nyilatkozatában ugyanis már nem töltötte ki azt a részt, hogy a sajátja mellé csatolta volna férje bevallását is. Vagyis el kellett válnia, másként törvényt sértett volna. A vagyonnyilatkozat elején azt is jelezni kell, a képviselőnek van-e vele egy háztartásban élő házas- vagy élettársa. Ezt a rész pedig már a 2012-es dokumentumban is üresen hagyta Vadai.

Hogy egy ideje külön utakon járhatott a pár, azt a férj sem titkolta. Egerfai tavaly ősszel olyan képeket tett ki Facebook-oldalára, amelyeken úgy tűnik, gyengéd szálak fűzik egy 27 éves DK-s aktivistához. Igaz, könnyen meglehet, akkor már papíron sem volt együtt feleségével. Az utolsó irat, ami bizonyította a házasságot, az Vadai 2013 januárjában nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata. Ezt követően lehetett a válás.
(Blikk nyomán)