A Berlinben megrendezendő 14. Európai Makkabi Játékok újabb alkalom a menetrendszerűen háborús bűncselekményeket kivitelező Izrael számára a sport és a történelem politikai célok szolgálatába állítására, tőkésítésére. A németek számára pedig újabb lehetőség a megalázkodásra. Az egy évvel ezelőtt a Gázai övezetben közel kétszáz palesztin gyermek halálát előidéző Izrael a mostani berlini sporteseményt cinikus módon "a tolerancia és a másokkal szembeni nyitottság megvalósításáért, illetve az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni küzdelem szellemében" hirdette meg. Ilán Mor prokurátor a "náci állat" feletti zsidó győzelemről szónokolt a Berlinbe tartó zsidó motorosoknak a Dohány utcai zsinagógában.
Zoom
"Visszatérés Berlinbe" - olvasható angolul a zsidó motoros pólóján (Fotó: Elen Katz)
Hivatalosan július 28-án kezdődik és augusztus 5-ig tart a Berlini 14. Makkabi Európai Játékok, más éven a zsidó sportolók olimpiája. Az eseményen 36 országból több mit kétezer zsidó sportoló vesz részt, s a megnyitóra a berlini Waldbühnén kerül sor közel 15 ezer néző előtt. Mint mindenből, a cionista zsidók - hathatós német közreműködéssel - ebből a sporteseményből is politikai tőkét kovácsolnak. A zsidó sportesemény helyszínének megválasztására az izraeli rendezők megnyilatkozásai szerint azért kerül sor a német fővárosban, mert a berlini olimpiai játékokat 1936-ban Adolf Hitler kancellár nyitotta meg, s azon "megalázták a színes bőrű és a zsidó sportolókat". De fontos szempont volt még a helyszín megválasztásakor az is, hogy Németországot 70 esztendővel ezelőtt győzték le a szövetségese hatalmak a második világháborúban.
Zoom
Auschwitzban is jártak a kóser motorosok (Fotó: Joszi Áloni)
Egyébként a zsidó sportolóknak a berlini olimpián történt "megalázására" és a cionisták "igazmondására" csak egyetlen, de annál híresebb fényképet idézünk ide: a női tőrvívás döntőjére Berlinben a magyar Elek Ilona és a német Helene Mayer között került sor. Elek Ilona győzött, olimpiai aranyérmes, míg Mayer a dobogó második fokára került. Mindketten zsidók voltak, ám amint a fényképen is láthatjuk, az ezüstérmes Helene Mayert mindez nem tartotta vissza attól, hogy nemzetiszocialista módon lendítse karját a magyar himnusz elhangzása idején. A bronzérmes osztrák Ellen Preis ugyan nem lendítette a karját, de ő is zsidó volt, mégsem "alázta meg" senki.
Zoom
Ezt is láthatják majd az érdeklődők a berlini megnyitón
Haifa kikötővárosból július elején Athénba érkezett tizenegy izraeli zsidó motoros, s útjukat ezután szárazföldön folytatták/folytatják Szófián, Bukaresten, Budapesten, Prágán, Varsón és Auschwitzon keresztül Berlinbe. A tizenegyhez további zsidó motorosok csatlakoznak Görögországban, Magyarországon, Romániában, Németországban, illetve Kanadából. A Jediot Áháronot kiemeli, hogy a csoportban két emléktúrázó motoros "holokauszttúlélő", míg a többiek az előbbiek hozzátartozói. A motorosok július 28-án hajtanak be a berlini Olimpiai Stadionba.
Zoom
Balról-jobbra: Ellen Preis, Elek Ilona és Helene Mayer az 1936-os Berlini Olimpián
Ilán Mor, izraeli prokurátor természetesen két kézzel kapott az újabb politikai hírverési lehetőség után, amikor Budapesten a Dohány utcai zsinagógában szólt a zsidó motorosokhoz, de leginkább a provincia őslakos népéhez.
"Az izraeli motorosok megérkezése Magyarországra, s azon belül Budapestre - útban Izraelből Berlinbe - újabb bizonysága annak, hogy a zsidó nép legyőzte a náci állatot. A motorosok útja azért is bír nagy jelentőséggel, mert sok országban erőre kapott a szélsőjobboldal, a kontinensen végigsöpör a nacionalista hullám és az Izrael-ellenes érzelmek, köztük azokban az országokban is, amelyeken a motorosok csapata áthalad a Berlinbe vezető úton."
- jelentette ki a cinizmusáról ismert, közszeretetnek örvendő Ilán Mor nagykövet a zsidó motorosok fogadásán a Dohány utcában.
Hering J. - Kuruc.info