A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa tartott bűnmegelőzési előadást 2017. április 25-én és 26-án a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak. Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmester felhívta a figyelmét a 140 fős diák közönségnek a korosztályukat is érintő bűncselekményekre és azok jogi következményeire - olvasható a rendőrség honlapján. Az előadás címe: Diákcsíny vagy bűncselekmény?
A mellékelt fényképen pedig mit látunk?
Zoom
Igen, nem téved a kedves olvasó:
Zoom
Bizonyára - és a beszámoló szerint is - szó esett másról is, és persze próbálták lebeszélni Rikárdót, Brendont, Nikolaszt és Krisztofert, hogy lehetőleg ne kövessék el mindazt, amit testvéreik és apáik (már amennyiben két külön embert jelölnek e rokoni megnevezések egyáltalán), de akkor is döbbenetes, hogy ennek része a "miként lehet mindent megúszni" gyorstalpaló is, elsőként kiemelve, sőt aláhúzva, hogy
Az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizárja vagy korlátozza a gyermekkor...
De sebaj, ha a szegény büntethetetlen, gyermekkorú erőforrások nem hajlandók törvénytisztelő életet élni, akkor legalább értsük meg a lelkivilágukat, zárjuk a szívünkbe őket, és küzdjünk az előítéletek ellen!
Alig egy nappal később jelent meg egy másik híradás, ugyancsak a rendőrség honlapján:
Romológia továbbképzés
A roma kultúrával ismerkedtek a baranyai rendőrök.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 2017. április 25-én 40 rendőr számára tartottak romológiai továbbképzést, melynek során a roma kultúrával és hagyományokkal ismerkedhettek az egyenruhások.
Zoom
A területi kisebbségi kapcsolattartási munkacsoport szervezésében megvalósuló képzés első felében dr. Cserti Csapó Tibor a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszék docense a roma nyelvi csoportokról és az előítéletekről beszélt.
Az előadás témájához szorosan kapcsolódva Varga Judit rendőr őrnagy az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály munkatársa mutatta be, az e témában országos szinten végzett megelőzési tevékenységet. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a roma önkormányzatok vezetőivel és a civil együttműködő partnerekkel való rendszeres kapcsolattartás megfelelő alapot szolgáltat a kisebbségek irányába kifejtett hatékonyabb megelőzési tevékenységhez.