Kitűnő cikk jelent meg oldalunkon arról, hogy a zsidók kazár származásáról szóló teória jó nyugtatószer félhülyéknek. Hogy mennyire az, arra a 168 Tóra nevű hetilap legutóbbi, szeptember 7-i száma ad eklatáns bizonyítékot.
E számban egy Buják Attila nevű élőlény készített interjút egy Komoróczy Géza nevű áltudóssal „Miért kell itt zsidónak lenni” címmel. Hogy Komoróczy hogy néz ki, azt e hetilap fotója hűen ábrázolja.
Zoom
De nem is ez a lényeg, hanem ennek az áltudósnak a kazárelmélet reklámozása és annak átfordítása egy akkora hazugságra, ami tényleg a közmondásos eget veri.
Az interjú összefoglalójában ez olvasható: „Komoróczy évekkel ezelőtt mondta: ha a honfoglalás előtti korszakot, a kazár függést nézzük, mivel a kagán és köre (vélhetően a magyar elittel együtt) fölvette a zsidó hitet, ha bárki is zsidó volt Vereckénél. az Árpád apánk lehetett.”
A bevezetőben említett cikk szerzője, Janits András egy komoly izraeli történészt is idézett, aki azt mondja, négy éven át tanulmányozta a kazár birodalmat, de ott az égvilágon senki nem tért át zsidó hitre. Ez a Komoróczy pedig „öt vaskos kötetben , forrásgyűjteményben dolgozta fel a magyarországi zsidóság történetét”.
Aki tudni akarja, ki is ez a lángész, íme a Wikipédia róla szóló szócikkének lényege:
Komoróczy Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben, a prágai Károly Egyetemen 1963-ban végzett. 1961–1962-ben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője volt. 1962 óta az ELTE BTK-n tanít. 1985-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékét. 1981-ben, 1983–1984-ben és 1987-ben Portlandben, 1991-ben és 1993-ban a Brown Egyetemen volt vendégprofesszor. 1989-ben a berlini Wissenschaftskolleg, 1994-ben pedig a bécsi Embertudományi Intézet tagja volt. 1989-től a Zsidó Tudományok Nemzetközi Uniójának vezetőségi tagja. 1990–1991-ben a Társadalomtudományi Társaság elnöke, 1991 és 1994 között a budapesti magisztrátus tagja volt. 1993–1994-ben a Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1992-től 1998-ig a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, 1999 óta tiszteletbeli elnöke.
Nos, ezek okádják ki magukból azt, hogy Árpád zsidó volt.
Nyilván az édes jó szüleivel cserélte fel Árpád vezért.
Alitea Guzmán
Korábban írtuk: