Jogi személyként ismertek el egy hegyet Új-Zélandon. A Mount Taranakit két folyó után harmadikként ismerték el önálló jogalanyként.
Az Északi-sziget nyugati partján fekvő szent hegy fölött nyolc maori törzs és a kormány együtt gyakorolja majd a felügyeletet - jelentette a The Guardian című brit lap, amely szerint a Taranaki jogi személyként való bejegyzése rég várt elismerése az őslakosok hegyhez fűződő kötelékének. A maorik ősükként és whanauként, vagyis családtagként tekintenek a Taranakira.
A hegy jogi személyként való elismerése azt jelenti, hogy ha valaki például kárt okoz benne, az ugyanolyan jogi következményekkel jár, mintha a törzseket bántaná.
Zoom
A Taranaki-hegy szunnyadó vulkán, amely 1775-ben tört ki legutóbb. Ezt tartják Új-Zéland legnépszerűbb hegyének a hegymászók körében.
Új-Zéland volt a világon első, ahol jogi személyként ismertek el egy folyót: a Whanganuit az idén. A döntéssel 140 éve tartó huzavonának vetettek véget. A maorik egynek tekintik magukat az univerzummal, benne a hegyekkel, a folyókkal és a tengerekkel.
Az új-zélandi gyakorlatot azóta más országok is átvették, Indiában például jogi személyként ismerték el a Gangeszt és legnagyobb mellékfolyóját, a Dzsamúnát, a Himalájában pedig több gleccsert, tavat, vízesést, erdőt és mezőt.
(MTI)