Egyéni képviselőjelöltként indul Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes egykori úszó Nyíregyházán, természetesen a Fidesz színeiben.
Zoom
Amikor Szabó Tündét, a Magyar Úszószövetség főtitkárát-alelnökét 2015. szeptember 11-én Balog Zoltán miniszter sportért felelős államtitkárnak kérte fel a honvédelmi miniszterré kinevezett Simicskó István utódjaként, a Bors című napilap ezzel a címmel számolt be a hírről: „Playboy-tündért nevez ki Orbán Viktor”.
A cikk első mondata is sokat mondó volt: „Pucérra vetkőzött, és bombázó testét megmutatva fazonírozott ölét is megvillantotta 12 évvel ezelőtt a Playboyban az egykori úszó, Szabó Tünde”.
És valóban: az egykori sikeres úszóról a Playboy magazin 2003-ban aktsorozatot jelentetett meg. A képek a világhálón is elérhetők.
Az ügy most is felszínre került azzal, hogy egy nyíregyházi személy a Facebookon megosztotta a korábbi linkeket, amelyek a fotókra mutatnak.
Kommentárként hozzáfűzte: "Láttam már mindenféle politikust: alacsonyat, magasat, szépet, csúnyát, okosat, butát, becsületeset és becstelent, férfit és nőt, fiatalt és öreget. Az jó, ha egy politikusnak nincs takargatnivalója. De az nekem is új, ha egy képviselőjelöltnek meg lehet csodálni a n*n@ját. Minden jelöltet levetkőztetni!"
Ezt a jogi doktori címmel rendelkező Szabó Tünde nem hagyta szó nélkül, és a fotók levételére szólította fel a férfit, holott azokat nem is osztotta meg. A fideszes politikus ennél azonban tovább is ment, és privát üzenetben "jogi és peres" eljárással fenyegette meg a férfit.
Az persze kérdés, hogy miért is, hiszen a fotók nem kerültek fel a Facebookra, csak a linkek, illetve mit tesz Szabó Tünde azokkal az oldalakkal, fórumokkal, amelyeken a linkek mellett a fotók is megtekinthetők? - írja az esetről beszámoló Helyi Válasz.
Mi teszünk is egy próbát, és várjuk a Playboy-nyuszi levelét:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Nem kínos, tökéletesen kifejezi a személyiségét
Ezt nyilatkozta Szabó a képek megjelenése után:
- Nem mondom, fürdődresszben sem mutatott rosszul, na de így...
- Köszönöm, ezek szerint már látta.
- Igen, és gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki gratulál.
- Aki eddig látta, csak jót mondott.
- Azt tudja, hogy áttört egy falat?
- Mire gondol?
- Ön az első olimpiai érmes magyar sportoló, aki nekivetkőzött. Nehezen állt kötélnek?
- Egyáltalán nem. Az egyik nap felhívott telefonon Pósa Árpád, a Playboy főszerkesztője, én pedig egy nap gondolkodási időt kértem. Átgondoltam, és másnap igent mondtam. Az életem olyan korszakát élem, amelybe ez a fotózás belefér. Tizenegy éve fejeztem be a pályafutásomat. Ha akkor kérnek fel, biztosan nemet mondok, most egészen másképp látom a világot. Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós, elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján.
- Volt valamilyen különleges kérése a fotózás alatt? Mondjuk, hogy a köldökét ne hangsúlyozzák...
- Csupán annyit kértem, hogy ne kihívó képek készüljenek, hanem olyanok, amelyek a nőiességet helyezik előtérbe. Nem csalódtam. Profi embereket ismertem meg, mindenbe bevontak, a felvételek kiválasztásában is részt vettem. Úgy érem, ez a sorozat tökéletesen kifejezi a személyiségemet.
- Mit szólt a képekhez a családja?
- Még nem kaptam kritikákat, aki eddig látta, elégedett volt a fotókkal. Egyébként furcsa, de egyáltalán nem úgy tekintek ezekre a felvételekre, mintha én lennék rajtuk. Ön is látta, mégsem érzem úgy, hogy meztelenül állok ön előtt.
- Pedig... , de inkább menjünk tovább. Nem fél attól, hogy megszólják Nyíregyházán? Tudja, mindenki ismer mindenkit...
- Nem is érdekel, felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, mit vállalok el. Ugyanakkor biztos vagyok benne, senki sem fog rosszallóan beszélni rólam. Kétségtelen, a márciusi Playboy után másképp fognak rám nézni - akár még a közértben is -, de ez egyáltalán nem zavar. Remélem, senkinek sem okozok esztétikai csalódást az aktsorozattal.
- Tizenegy éve nem úszik, ám a felvételek tanulsága szerint ha két deka súlyfeleslege van, akkor már sokat mondtam.
- Pedig higgye el, nem mozgok rendszeresen. Az utóbbi években nem sokat tettem azért, hogy ilyen legyen a külsőm. Mindent az úszás során alapoztam meg.
- Titok, hogy mennyi pénzt kapott a képekért?
- Igen, titok.
- Akkor úgy kérdezek: annyit ajánlottak, hogy egy nap után igent mondott, vagy nem is kellett olyan sokat kínálniuk, mivel ön is erre vágyott?
- Az, hogy mennyi pénzt utaltak át a számlámra, nem nyilvános. Amúgy pedig nem volt akkora jelentősége a pénznek, mint ahogy az ön kérdéséből kiviláglik. Maradjunk annyiban, ha én nem akartam volna, nincs az a pénz, amiért igent mondok.
(Képek forrása: Kisalföld)