A katonák legfontosabb eszköze ugyan a fegyverük volt, viszont az eredményes hadműveletekhez egyéb felszerelési tárgyakkal is el kellett látni őket, hogy képesek legyenek fegyvert, lőszert, élelmet szállítani és tábori körülmények között tevékenységeket végezni. Az alábbi cikkünk erről szól.
A katonák alapfelszerelése
Zoom
A fenti képen látható a katonák alapfelszerelése. A felszerelés elemei: öv, szíjak, tölténytáskák, gyalogsági ásó (ásólapát), kenyérzsák, kulacs, gázmaszk. Ezek a felszereléstárgyak 24 órára való ellátmányt biztosítottak a katonáknak.
A lőszeres rakaszok
A német géppuskák tűzgyorsaságához jelentős mértékben hozzájárult, hogy a hevederes lőszeradagolás révén nagyobb sorozatokat tudtak kilőni két utántöltés között. Egy amerikai BAR golyószóró 20 lőszert befogadó tárral, egy angol BREN géppuska 30 lőszeres tárral, egy orosz DP golyószóró pedig 47 lőszeres tárral rendelkezett. Ezzel szemben a német géppuskákat közvetlenül a lőszeres rakaszból lehetett újratölteni, aminek következtében egy sorozatban 197 plusz 97 lőszert lehetett velük kilőni.
Zoom
Lőszeres rakasz
Zoom
Lőszeres rakaszból tüzelő katona
A harci támadási csomag (Breutel zum Gefechtsgepack)
Ennek a felszerelésnek az értelmét a különböző források különböző módon magyarázzák, én a legvalószínűbb magyarázatot írom le. Ami biztos, az az, hogy ez a táska a rövidtávon legszükségesebb felszerelést és ellátmányt tartalmazta (fegyvertisztító készlet, fejadag, étkezési eszközök stb). Ennek következtében a katonák harc előtt leadhatták a fölösleges felszerelési tárgyakat, és csak a legszükségesebb elemeket vitték magukkal a csatába, ami könnyítette az általuk viselt terhet.
Zoom
Harci támadási csomag
Gyalogsági ásó
A modern gyalogsági ásót a Wehrmacht használta először 1938-tól, a többi hadsereg arról másolta. Előnye az volt a korábbi gyalogsági ásókhoz képest, hogy összecsukható volt, aminek következtében könnyebb volt hordozni a méretéhez képest. A Wehrmacht az összecsukhatóságot arra használta, hogy kiegyenesített állapotban hosszabb legyen az eszköz, így hatékonyabb volt. Gyakorlatilag a mai napig ezt az innovációt használják a modern hadseregek.
Az ásó nagyon hasznos eszköz volt, ugyanis azzal, hogy a katonák beásták magukat akár védelemre, akár támadás közben átmenetileg, a tüzérségi tűz veszélyét a huszadára tudták csökkenteni. Így tehát ez volt a katonák túlélésének egyik legfontosabb eszköze.
Zoom
Összecsukható gyalogsági ásó (Klappspaten)
Láncfűrész
A két világháború között Németország vezető hatalom volt láncfűrészek gyártásában (és most is az). A láncfűrész leginkább azért volt hasznos, mert a favágás sebességét 4-8 szorosára növelte, vagyis ugyannyi munkaerővel, nagyságrenddel nagyobb mennyiségű fát tudtak vágni. A fakitermelés azért volt fontos a németek szempontjából, mert a tábori erődítéseikhez nagy mennyiségben használtak fát, ugyanis az Európa nagy részében helyben rendelkezésre állt. Egy német láncfűrésszel ki lehetett vágni száz darab 20-30 cm átmérőjű fát 45 perc alatt.
Zoom
Wehrmacht könnyű láncfűrész
Átjárónyitó felszerelés
Fontos gyalogsági és műszaki felszerelés volt a drótakadályok át töréséhez használt műszakis és gyalogági felszerelés.
Zoom
Átjárónyitó műszakis katonák
A képen műszakis (utász) katonák nyitnak átjárót egy szögesdrót-rendszeren. Erre alapvetően a drótvágókat használták, viszont ha a zaj nem számított, akkor bárdokat és gyalogsági ásókat is használhattak. Amennyiben tűz alá vették őket, vagy aknákat észleltek a szögesdrót között, akkor az utászok nyújtott töltetet (Rohrladung Stahl, 3 kg) vagy pedig improvizált nyújtott töltetet használtak. A tábori körülmények között előállított nyújtott töltet egy két méter hosszú deszka volt, amire robbanótölteteket erősítettek. A tevékenységük elfedésére ködgránátokat használhattak.
A Wehrmacthkanister
Egy kevésbé ismert, de annál jelentősebb találmány a modern üzemanyagkanna volt. A Wehrmachtkanistert (pontosabban: Wehrmacht-Einheitskanistert) a második világháború előtt fejlesztették ki Németországban és több forrás szerint is jelentősen könnyítette, gyorsította a német haderő üzemanyag (és víz-) ellátását.
A német kannák több szempontból is hatékonyabbak voltak a régebben kifejlesztett üzemanyag-kannáknál. Egyrészt a korábbi üzemanyagkannák jelentős részben egyszer használatosak voltak. Ezzel szemben a Wehrmachtskanistert bármeddig lehetett használni. Másrészt a 20 literes német üzemanyagkannákat könnyebb volt használni az ergonomikusabb kialakítás és más tényezők miatt. Egy másik nagyon jelentős tényező az volt, hogy a régebbi kannák szivárogtak, így a szállított üzemanyag mennyiség jelentős része elfolyt. Ez annyira súlyos probléma volt, hogy Auchinek tábornok, aki az afrikai fronton lévő brit erők főparancsnoka volt 1942-ben egy ideig, úgy becsülte, hogy a britek kannákba töltött üzemanyag-mennyiségének 30%-a elszivárgott, mire kiértek vele a frontra.
Nem csoda tehát, hogy a világháború folyamán gyakorlatilag mindenki lemásolta az angolszász nyelvterületen mai napig „jerry can” néven emlegetett újítást. 1944 októberében a nyugati szövetséges csapatok az üzemanyag nagy részét már ilyen kannákban jutatták ki a frontra. A modern üzemanyagkannák a mai napig általában a Wehrmachtkanister kialakítását követik.
Zoom
Régi kanna (balra) és a Wehrmachtkanister (jobbra) egymás mellett. A bal oldali kannán látszik, hogy ergonómiailag nem volt ideális
Zoom
A gyors üzemanyag-feltöltésekhez nagymértékben hozzájárult, hogy nagy mennyiségben használtak üzemanyag-pumpákat. A képen amúgy vizet töltenek át hordókból kannákba az afrikai hadszíntéren
Trópusi felszerelés
A Wehrmacht már azelőtt megkezdte a trópusi felszerelés kifejlesztését, hogy részt vettek volna az afrikai hadműveletekben. A trópusi hadszíntérrel kapcsolatban az volt az egyik fejlesztés, hogy több felszerelési tárgyat bőr helyett vászonból készítettek, ami trópusi éghajlaton jobban bírja a körülményeket. Az Afrikába induló német erők ezekkel a vászon hátizsákokkal volt felszerelve már az afrikai partok elérése előtt.
Később tovább nőtt a trópusi felszerelés jelentősége, ugyanis a háború folyamán fokozódó bőrhiány miatt egyre inkább áttértek a vászonból készült hátizsákokra, és az Európában harcoló erők is kaptak ilyen felszerelést.
Zoom
Trópusi hátizsák
A németek gyártottak trópusi körülményekre specializált lőszert is, ami révén a trópusi körülmények között használt lövegek ugyanazon lőtáblázat szerinti képességekkel rendelkeztek, mint az európai éghajlaton használt lövegek.
Az előbbiek mellett további nagyon fontos trópusi felszerelések voltak a járművek számára készített porszűrők, amik nélkül a járművek motorjai nagyon hamar tönkrementek volna.
(Olvasónktól)
Források:
Gordon L. Rottman: World War 2 Infantry Assault Tactics
http://www.mp44.nl/equipment.htm
http://www.mp44.nl/equipment/patronenkasten.htm
http://hadtortenet.hu/node/1440
http://hadtortenet.hu/node/1421
https://fjm44.com/articles/short-handled-wire-cutters-with-pouch-stecker-freiberg-1939/
http://www.mp44.nl/equipment/folding_entrenching_tool.htm
http://erdo-mezo.hu/2015/01/10/veteran-motorfureszek-a-kezdetek/
http://www.lonesentry.com/articles/ttt09/power-saws.html
https://www.thinkdefence.co.uk/2012/08/the-amazing-jerry-can/
http://www.kfzderwehrmacht.de/Homepage_english/Miscellaneous/Fuel_supply/fuel_supply.html
https://wwiijerrycan.jimdo.com/pol-supply-equipment/german/handpumps-and-pumping-equipment/
http://hadtortenet.hu/node/1432
http://www.lonesentry.com/manuals/88mm-antiaircraft-gun/ammunition-german-88-mm-aa-gun.html
https://www.mausershooters.org/k98k/8_ident.html