Egy amerikai magyar hazafi nem hagyta annyiban lapunk bezárását. A tengerentúli jogrendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy valaki kvázi kívülállóként is pert indítson alkotmánysértés esetén. Mivel a Gyurcsány-rezsim kommunista múltú és jelenű minisztere, Draskovics azt állítja, hogy az amerikai képviselőház elnökével és a budapesti USA nagykövettel együttműködve némították el a Kuruc.info-t, honfitársunk a drogozást érthetőnek nevező KISZ-es terrorlegény mellett keresetet indított Nancy Pelosi, April Foley és a két szerverszolgáltató cég ellen. Ok: az amerikai alkotmány első, szólásszabadságot védő kiegészítését megsértve léptek fel - állítólag - a Kuruc.info megsemmisítése érdekében.
Find English version attached below
Mint tapasztalhattuk, a cionisták "érveléstechnikája" a Kuruc.info ellen a dugó kihúzatásában, lapunk erőszakos, kínai stílusú bezáratásában merült ki egy hónappal ezelőtt.
A mostani eljárás egyben arra is alkalmas, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból és kiderüljön, valóban magyarországi és amerikai titkosszolgálati együttműködés áll-e a háttérben (amit lapunk egyébként nem hisz, és szerintünk a tömegbe lövető Gyurcsányék második jogsegélykérelme is elbukott, másként már tudnák, kik lapunk tulajdonosai és ha valóban terroristák volnának, ahogy Draskovics és kompániája hazudja, már büntetőeljárás indult volna ellenük), avagy csupán a cionista lobbi fenyegető, zsaroló kampánya (nem hivatalos, de hatalmi hátszéllel) késztette a két amerikai tárhelyszolgáltató vállalatot a törvények és saját szabályzata felrúgására.
Akármelyik verzió igaz, az erőszakos cenzúrát végrehajtó Softlayer (e cég erkölcsiségét egyébként jól jellemzi, hogy azóta is havonta pénzt kér az általa megszakított szolgáltatásért lapunk tulajdonosainak hitelkártyáiról) és a szintén törvénysértő LayeredTech mindenképpen jó eséllyel pert veszíthet, amelynek eredményeképpen, mivel az angolszász jog precedensjog, többé senki sem járhat el a pekingi kommunista rendszert megszégyenítő módon ellenünk. Továbbá, egy második eljárásban közcélra felhasználható kártérítéshez is juthat V. B. úr és lapunk, de ez még a jövő zenéje.
Mint ismert, az olajbűnözésben is érdekelt magyar(országi) "igazságügyi" és "rendészeti" miniszter valamint a választási csalással hatalomra került Gyurcsány-rezsim más tényezői azzal kérkedtek, hogy politikai kapcsolataik révén, amerikai vezetőkkel karöltve intézték el a tengeren túli főszerverről, nem mellesleg törvényesen működő Kuruc.info bezáratását. Hiába, a szabad véleménnyilvánítás ellenségei, a cionista rasszisták, szoclibek, neokonok és hasonszőrúek az általuk gyakorolt faji sajtócenzúra révén jutnak orgazmushoz világszerte. Olykor bombáznak, lásd az al-Dzsazíra bagdadi irodáját, országokat szállnak meg, népirtanak kicsit, foglyokat kínoznak, vegyi fegyverrel gyilkolnak vagy újságírókat lőnek le tömegesen, máskor, más kultúrkörben megelégednek egy kis szerverbezárással, nyomásgyakorlással, fenyegetéssel, szájkosár-törvényekkel, hogy minden csatornán csak az ő váladékuk folyjon.
Minden igyekezetük ellenére azonban az amerikai alkotmányt (még?) nem sikerült felülírniük, ezért óceánon túli magyar honfitársunk, V. B. alapos gyanúja szerint Drazsé és társai Kuruc.info-ügyben súlyosan megsértették az amerikai alkotmány első, szólás és sajtószabadságot garantáló kiegészítését (First Amendment). A periratokat az érintett felek már megkapták. Az alpereseknek (Pelosi, Foley, Draskovics) még két hét áll rendelkezésére (összesen 30 nap állt rendelkezésükre) nyilatkozattételre, amelynek elmulasztása esetén távollétükben is megtartják az első tárgyalást (természetesen ügyvédjük révén is képviseltethetik magukat).
A Kuruc.info számára egyébként presztízskérdés volt, hogy az USA-ban (is) továbbra is jelen legyünk, így főszerverünk, kiegészítve egy nemzetközi hálózattal, továbbra is amerikai területről működik, a törvények betartása mellett. Mindenféle cionista hazugsággal és számos balliberális, antimagyar sajtótermékkel (rádiók, lapok, blogok) szemben mi sohasem uszítottunk fizikai erőszakra, népek, felekezetek, avagy homokosok, drogosok és más deviánsok kiirtására és ez eztán is így lesz, legfeljebb érthető ellenszenvünket fejezzük ki és nyilvánosságra hozzuk számos közpénzen élősködő, az adófizetőket meglopó és azokat becsapó, fizikai terrort is alkalmazó, valóban szélsőséges, uszító, fenyegetőző, magyarokat politikai meggyőződésük alapján megfigyeltető, korrupt, cionista, neobolsi, liberális közszereplő adatait. Ami önmagában jogszerű. (Mellesleg a különben cionrasszista Hírszerző, bár következetesen szélsőségesnek és hasonlóaknak bélyegezett minket az elmúlt években, a bezáratásunkkal foglalkozó egyik cikkében kénytelen volt elismerni, hogy semmiféle terrorista tevékenységet nem végeztünk.)
Bezáratásunk minden hazai parlamenti párt érdeke volt és lesz, amíg meg nem bukik a gyarmatosítókat kiszolgáló magyarországi tolvajelit. Hiszen ahogy eddig, ezután is kíméletlenül feltárjuk a hazaáruló szoclib kormány bűncselekményeit éppúgy, mint a velük lényegi kérdésekben mindig együttműködő úgynevezett és szintén cionista parlamenti ellenzék tevékenységét. 
Ilyen körülmények között nem tudunk ezer százalékos garanciát vállalni arra nézve, hogy a jövőben soha nem lesznek adásszünetek, ám az eddiginél sokkal komolyabb technikai és anyagi beruházást eszközöltünk, hogy a sajtó és szólásszabadság ellenségeinek dolgát a jövőben megnehezítsük. A cionista lobbinak július közepén sikerült a PayPal számlánkat is felfüggesztetnie, ám hamarosan új szolgáltatásokkal és megoldásokkal jelentkezünk, hogy az első bezáratásunkat követően megtöbbszöröződött létszámú aktív támogatóink, ha jónak látják, és kiérdemeljük, a jövőben is segítsék fennmaradásunkat.
Kuruc.info főhadiszállás
Arizona - Budapest
2008. augusztus 18.
* * * * * * * * * *
Pelosi and Foley involved in silencing Hungarian news site?
Seen and gasped at numbers of time before, frailty has been unmasked again by disclosure of American politicians breaching their oath of service to their country. This time no less players than Nancy Pelosi, Speaker of the House and April Foley, U.S ambassador to Hungary managed to deserve above dubious kudos. These individuals violated their oath for upholding the US Constitution by getting involved in a cynical game in collaboration with Hungary's Justice and Law Enforcement Minister Tibor Draskovics to silence an American based Hungarian news site called Kuruc.info by threatening its service providers unless they had cooperated for shutting the website down (at least that is what was announced publicly by Tibor Draskovics in Budapest a couple of weeks ago). Which they did.
Hungary has been in crisis and trouble for years. The Hungarian prime minister, Ferenc Gyurcsány ordered among others the police to shoot at peaceful Hungarian demonstrators on October 23rd 2006 in Budapest seriously wounding hundreds and semiblinding 14 people with rubber bullets. Besides, in a secret speech to his party leaders in Balatonőszöd, he confessed that he and his government had been doing nothing but lying and rigging statistics before the last general elections. His infamous speech was recorded and some month later leaked by someone (party rivals perhaps, but nobody knows) leading to  continouos unrest and political instability in Hungary.
Debauchery is so widescale in our homeland, that several government politicians in all sincerity advocate and back decriminalization of drug consumption openly popularize homo and bisexuality, last year they even considered to ease the punishment of pedofils!
Not to mention the fact that they regularly defend and support mostly ethnic, Gipsy and immigrant mobsters, criminal offenders who terrorize, kill, rob and rape Hungarians all over the country, lynch teachers, attack among others physicians, paramedics, firefighters, destroy and steal railway tracks and metal devices, objects or sell drugs which makes everyday life unbearable to many in Hungary.
Currently lawsuits have been launched and are in progress against both above mentioned American politicians and website providers who yielded to the outrageous political pressure based on violation of the First Amendment of the United States Constitution. Tibor Draskovics is being sued in absentia in the United States as instigator. He is also being sued in Hungary for violating Hungarian law by conspiring with a foreign power to mute and eliminate freedom of speech. Legal documents have been prepared and are ready to be served to all individuals concerned.
Judicial proceedings commence in San Francisco as of September 8/2008.
Kuruc.info