India gyorsabban fejlődik a fény sebességénél, hiszen 5000 éves történelme során a népessége felének már sikerült elsajátítania az illemhely használatát, tehát csak a másik felének kell még megtanulnia ezt a következő 5000 évben. Láthatóan úgy vág az indiaiak esze, mint a penge. Nyilván a villámgyors felfogóképességük miatt világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik az intelligenciájuk iránt, amelynek már csak azért is figyelemre méltó a teljesítménye, mert átlagosan az indiaiak agytérfogata legkisebb az összes faj és etnikum egyedei közül.
Nem csoda, hogy ilyen kiváló biológiai adottság birtokában éppen most hódítják meg a világot, főleg a fehér világot, (az afrikaiak után) a legnagyobb diaszpórát alkotva. Ez az indiai szubkontinensről több hullámban kirajzó – manapság indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i, illetve roma néven ismert, de genetikailag lényegében azonos – 50 milliós embertömeg elsöprő többségében a fehér országokat szerencsélteti páratlan civilizációs apportjával.
Az indiaiak azonban nem csak az átlagon aluli méretű agyukkal hódítanak, hanem az átlagon aluli méretű péniszükkel is szeretnének hódítani.
Az átlagos méretű kondomok „túl nagyok” az indiai férfiak számára, akik péniszméret tekintetében (a koreaiakkal holtversenyben) sereghajtók a világon |
Persze a hódítást indiai értelemben kell érteni. Indiában ugyanis a nők meghódítása többnyire a megerőszakolásukat jelenti. Hagyományosan az indiai férfiak nem kérik ki a nők véleményét, hogy akarnak-e szexelni vagy sem, hanem önhatalmúlag döntenek erről. Így aztán a „nemi erőszak” olyannyira a helyi folklór integráns része, hogy az esetek 99,1 százalékát be sem jelentik a hatóságoknál, tehát nem kerülnek bele a bűnügyi statisztikákba, mert maguk a nők is teljesen természetesnek, a hagyományos udvarlási rituálé szokásos elemének tartják.
Indiában a bejelentett nemi erőszakok 89 százalékát ismerősök követik el, pakisztáni felmérés szerint a 82 százalékukat férfi családtagok, és valószínűleg a szubkontinens többi országában is hasonló lehet a leányzó fekvése.
A női témák 550 szakértője szerint India a világ legveszélyesebb országa a nők számára.
Indiai férfiak szó szerint egymás kezéből tépik ki a szajrét, főleg, ha az világosabb bőrű az átlagosnál
Az indiai férfiak arról ismertek, hogy megkívánnak és magukévá tesznek mindent, akkor is, ha mozog és akkor is, ha már nem mozog, legyen az ember vagy állat.
Magától értetődően az indiai szubkontinensről származó migránsok a tradicionális szexkultúrájukat is magukkal viszik a nyugati országokba. Britanniában pakisztáni bevándorlók akár egymillió helyi gyereklányt is felvilágosíthattak szexuálisan, gyakran csoportosan.
Újabban a sokáig etnikailag túlságosan monolitikus Japán is kezdi megismerni a multikulturalizmus áldásait. Rasszista gyűlölködők egyre elhatalmasodó „pajeet-válságot” vizionálnak.
A Tokió utcáin készült videókon látható, amint hinduk japán és külföldi lányokat és nőket ostromolnak a kulturális színesítésük keretében.
Sajnálatos módon a japán lányokat nem igazán nyűgözi le az indiai férfiak sármja, sőt büdösnek tartják az országukat. Netán őket magukat is?
Úgy tűnik, a dél-koreai nők sem rajonganak túlzottan az indiai csávókért. Csakis rasszista indítékaik lehetnek, amikor elutasítják az efféle egzotikus udvarlási szokásaikat
Ez az indiai családapa csak a hagyományos hindu szívtiprással próbálkozott Hongkongban, de a bigott bíróság három hónap börtönnel sújtotta a város hírnevének csorbítása miatt
Nyugaton nyomasztó hiány mutatkozik Uber-sofőrökből és orvosokból. Szerencsére India ontja magából a magasan kvalifikált szakembereket, akik értelemszerűen magukkal hozzák országuk kulturális normáit is, amelyeket azonban a maradi nyugatiak nem mindig képesek akceptálni és tolerálni. Így aztán szinte napi rendszerességgel kerülnek terítékre az ebből adódó sajnálatos félreértésekről szóló beszámolók a médiában, többnyire az alábbi sémára.
Ez a 44 éves Uber-sofőr a „kis péniszét” mutogatva sokkolta a nőket fuvar közben az ausztráliai Brisbane-ben |
Ez a 35 éves Uber-sofőr álrendőrként adott némi ízelítőt az indiai macsóizmusból egy nőnek az ausztráliai Adelaide egyik szállodájában |
Ezt a 38 éves jógit házi imádkozásra invitálták spirituális elmélyülésre vágyakozó nők az otthonaikba, ő azonban a ruhát is leimádkozta róluk |
Az indiai férfiak kirobbanó szexuális potenciája érthető módon irigységgel tölti el a feminizmus által mentálisan kasztrált nyugati férfiakat, az indiai férfiak patriarchális szexuális voluntarizmusa pedig (vagyis az, hogy fütyülnek a nők véleményére, ha szexelni akarnak) megijeszti a feminista nyugati nőket.
Hogyan lehetne elfojtani a nyugati világot elárasztó indiai szexuális libidót? A közösségi médiában egyre többet és egyre többen agyalnak ezen, holott a megoldás teljesen evidens.
Kutyaharapást szőrével, indiai problémát indiai módszerrel.
Minél több indiai férfi tartaná Gurmeet Ram Rahim Szingh prédikációját ihletforrásnak az istenkeresése során, magától értetődően annál kevesebben lennének közülük veszélyforrások a nőkre nézve.
Ráadásul egy önkasztráló tömegmozgalomnak kimondottan kedvező hatása lenne az indiai népszaporulat és rajta keresztül a szociális mutatók alakulására is, amelyek momentán nem túl fényesek, sőt valójában katasztrofálisak.
A per capita GDP tekintetében India a fekete afrikai országok szintjén tanyázik.
A világ 20 legszennyezettebb nagyvárosa közül 14 Indiában található.
Az éhezési index alapján India a világon a 101. helyen áll, lejjebb, mint Szudán vagy Észak-Korea.
A higiénia és az ivóvíztisztaság tekintetében a 139. helyet foglalja el.
A környezetvédelemben pedig a legrosszabb teljesítményt nyújtja 180 ország közül.
Egyes indiaiak önkritikusan viszonyulnak a kérdéshez, szarvánál fogva ragadva meg a problémát.
Mások viszont nem akarnak szembesülni a számukra kellemetlen valósággal, és inkább bemószerolják az efféle tartalmakat a Twitteren, azt remélve, hogy elhallgattathatják a szerintük rasszista indianofób hangokat, ahogyan korábban Barry Stantont is.
Így vesznek relaxáló zuhanyt a naphosszat Twitteren spicliskedő indiaiak. Váljék egészségükre!
H. T.