"Különösen elítélendő, hogy Orbán Viktor képmutató egyházi közszereplésére az ún. „Tarka Magyar” demonstráció nyilatkozatának részéről történt aláírása után került sor, mely mélységesen megbotránkoztatta nemcsak a keresztyén hitvallás szerint élő, hanem (általában - a szerk.) a jóérzésű emberek millióit."
Kedves Testvéreink! Mint arról mindnyájan értesülhettek, 2008. október 16-án, a Budapest Hold utcai református gyülekezetben „Egyház a választások idején” címmel konferenciára került sor, melyen a Dunamelléki Református Egyházkerület vezető tisztségeire jelölt nyolc személy közül négyen mutatkoztak be. A rendezvény házigazdája Balogh Zoltán a Fidesz parlamenti frakciójának tagja, fő szónoka Orbán Viktor a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke volt.
Orbán Viktor ezen nyílt és egyoldalú szerepvállalása a folyamatban lévő egyházi tisztújítás során nemcsak egyértelmű politikai nyomásgyakorlási kísérlet, hanem közvetlen demonstratív beavatkozás a (pártoktól is) független református egyház életébe, mely alapjaiban kérdőjelezi meg az egyházunkban folyó választások tisztaságát, s a Dunamelléki Református Egyházkerület autonómiáját.
A „biblikus emberkép” keresztyén erkölcsi szempontjából különösen elítélendő, hogy Orbán Viktor eme választott témája szerint is képmutató egyházi közszereplésére az ún. „Tarka Magyar” demonstráció nyilatkozatának részéről történt aláírása után került sor, mely mélységesen megbotránkoztatta nemcsak a keresztyén hitvallás szerint élő, hanem (általában - a szerk.) a jóérzésű emberek millióit.
Azonban még ennél is nagyobb megütközést kelt az a tény, hogy ebben a színjátékban közegyházi tisztségre jelölt személyek, sőt jelenleg is hivatalban lévő vezető kerületi tisztségviselők vállaltak szerepet, az egyházkerület püspöki hivatalából küldve ki a fenti rendezvényre szóló meghívót, s mely esemény rendkívül széles körű világi nyilvánosságot kapott, az egyébként a magyar nemzeti és keresztyén értékrendet rendszeresen semmibe vevő sajtóorgánumok részéről is.
Ezen súlyosan részrehajló, az egyes kerületi tisztségek betöltésére evilági hatalom erejének igénybevételével és nem az Úr Lelkével történő nyomásgyakorlás után nem csodálkozhatunk azon, hogy Dr. Szabó István hivatalban lévő dunamelléki püspök azt állítja a fenti konferenciával egy időben kiküldött püspökjelölti bemutatkozásában, hogy püspöki ciklusa elején csaknem 400 milliós hiánya volt az egyházkerületnek, ezzel azt a látszatot keltve, hogy ezt az előző - Dr. Hegedűs Loránt püspöksége alatti - vezetés hagyta örökül a most hivatalukat betöltőkre. Az előző kerületi vezetés nyilván megteszi a szükséges lépéseket ezen becsületsértő látszat akár jogi úton történő tisztázása érdekében is.
Talán emlékeznek a Testvérek arra, hogy a hat évvel korábbi egyházi tisztújítást megelőzően és követően éppen a most Orbán Viktor pártelnökkel Isten házában egyházi választások idején demonstrálók milyen hathatósan működtek közre abban, hogy lelkészek pártpolitikai szerepet ne vállalhassanak: a világi alkotmánnyal ellentétesen visszamenőleges hatállyal vonták meg a lelkészek állampolgári szerzett jogát, hogy politikai párt tagjai, ill. tisztségviselői legyenek.
Ne engedjük, hogy egyházunkat a Balogh Zoltán vezette „egyház az egyházban” különítmény a világi alkotmány után saját egyházi alkotmányával is szembefordítsa.
Végezetül Isten iránti hálaadással köszönjük meg azon Testvéreink szolidaritásvállalását, akik kifejezték együttérzésüket a Budapest Szabadság téri Hazatérés Temploma gyülekezetét ez év szeptember 20-án ért karhatalmi atrocitás miatt. (Csak zárójelben: ez idáig közöttük egyetlen egyházkerületi, ill. zsinati tisztséget betöltő, ill. jelölt személy nem volt…)
Testvéri köszöntéssel:
Ifj. Hegedűs Loránt és Hegedűs Zsuzsanna
magyar református lelkipásztorok
Budapest, 2008. október 17.
Várjuk kedves Testvéreink csatlakozó aláírásait fenti nyílt levelünkhöz!