Talán a hirtelen beköszönt tél, a keddi havazás rovására írható, de a vártnál jóval kevesebb szurkoló jött el tegnap este a Bozsik Stadionban meghirdetett Budapest Honvéd–Dunaszerdahely jótékonysági talál-kozóra. A kezdésre azért így is lettünk vagy másfélezren a november 1-jén Dunaszerdahelyen elszenvedett szlovák rendőrterror sérültjeinek megsegítésére szerveződött mérkőzésen. Aki megvette a belépőjegyet, ezzel járult hozzá a nemes ügyhöz (kerek másfélmillió forint volt a végelszámolás).
A legtöbb szurkoló a Felvidékről, Dunaszerdahelyről érkezett, de mellettük a vendégszektorban – ahogy korábban ígérték – ott voltak a ferencvárosi, újpesti rajongók, valamint a Vasas és több vidéki csapat szurkolótáborának képviselői is. Elgondolkodtató, hogy a felháborító rendőrattak után egy héttel a Miniszterelnöki Hivatal előtt tartott demonstráción jóval többen voltak jelen. Vajon azért, mert az idő múlásával halványulnak az indulatok, vagy mert ott egyértelműbb lehetett a véleménynyilvánítás?
A "Ne bántsd a magyart!" molinó persze most is ott feszült a Bozsik Stadion lelátóján, és a szurkolók amellett, hogy hangos szóval éltették a vendég Dunaszerdahely csapatát, a stadionban sem titkolták – finoman szólva – a véleményüket a november 1-jén történtekkel kapcsolatban. A kezdőrúgást az a Lengyel Krisztián végezte el, aki a legsúlyosabb sérülést szenvedte el Dunaszerdahelyen. Ismeretes, hogy kétszer kellett újraéleszteni, és maradandó sérüléseket szenvedett. Életében először ott és akkor volt futballmérkőzésen… A rendezők egyébként jó néhány politikust is meghívtak a mérkőzésre, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, de közülük senki sem tisztelte meg jelenlétével az eseményt (beleértve a kerület, Kispest polgármesterét is). Példát vehettek volna a meccs utáni közös ünneplésből.
(Magyar Hírlap)

 

Belkovics Krisztián képei
 
















További képek ide kattintva tekinthetők meg.