"Össze kellene tépnünk (a költségvetést), beülni az autóba és a Kossuth utcai zsinagógát kifüstölni" – hangzott el egy rajkai képviselő szájából a legutóbbi – falutévében is leadott – testületi ülésen. Nem elvetendő gondolat.
Szokványosan indult a legutóbbi képviselő-testületi ülés Rajkán: az idei költségvetés elfogadása volt napirenden. Elöljáróban annyit: az önkormányzat 331 milliós büdzsét tervez erre az évre. Hosszú ideje napirenden van az iskola, az óvoda és a bölcsőde egy épületbe való költöztetése, ám erre pályázati forrást nem nyert a falu, önerőből pedig költséges az átalakítás. A képviselők egyetértettek abban, hogy az idei költségvetésükhöz rendkívül kevés állami normatívát kaptak.
Így többek közt a tanintézmények működtetéséhez 70 millió forintot kell hozzátennie a falunak. A "kieső" összeget telekkialakításokból pótolnák.
A polgármester szerint szomorú, hogy ebből kell kiegészíteni a büdzséből hiányzó összeget, de a község fejlesztésére, fenntartására, a nehéz helyzetbe jutottak segítésére is költeni kell. "Nincs más lehetősége a képviselő-testületnek, nem tudunk máshoz nyúlni" – mondta.
Varga Kálmán képviselő szerint két-három év biztosnak tűnik, ám ha az adóbevételeket nem sikerül növelni, gondok lehetnek. Ezután Kiss Attila villantott fel egy lehetséges megoldást: "Feléljük így a vagyonunkat. Megtennénk azt, hogy kaszákat, kapákat kapunk, és rohanunk neki annak a népnyúzó mocsoknak, aki ezt csinálja velünk! Lehet, hogy kicsit indulatos vagyok, de mindig az vagyok, mert ma ez van Magyarországon. És ezt most – a költségvetést – megint elfogadjuk, mert lojálisak vagyunk. Már nem tudjuk, hogy miként veszik le a bőrünket: idegenszívűek, nem magyarok, kettős állampolgárok. A falutévé előtt is megmondom, mert ez így működik" – fejtette ki helytálló véleményét. Majd azt mondta: "Hol, milyen országban élünk? Költségvetésről döntünk?! Össze kellene tépnünk, beülni az autóba, és a Kossuth utcai zsinagógát kifüstölni!... Bocsánat" – tette hozzá.
Utólag elmondta, rosszul fogalmazott az ülésen, felháborodásában kissé elragadtatta magát. "Nem vagyok rasszista, csak úgy éreztem, tenni kellene valamit, mert a költségvetés elfogadásakor is kényszerhelyzetbe került a testület. "A kifüstölni szó egy kicsit rosszul sült el." Egy barátom is használja ezt a szót, amikor elintézni megy valamit, azt mondja: füstölni indul" – magyarázkodott. Fölöslegesen, ugyanis egyre több ember osztja a véleményét.
(Kisalföld nyomán)