Korábbi cikkünk továbbra is aktuális, kiváltképp a legalul olvasható tanácsok: egy óra alatt több tucat SZDSZ-es és Dávidibolya Fórumos plakátot gyűjthetünk össze, sőt: a buszmegállókba akár saját reklámot is kirakhatunk. Csak ki kell nyomtatni, és belülre egy ragasztócsíkkal (pl.: cellux) odarögzíteni. A jpg kiterjesztésű jobbikos plakát ide kattintva, a nyomtatásra kész Word fájl pedig ide kattintva érhető el. Szórólapot erről a linkről lehet letölteni.
Korábban írtuk: Óriásplakátok százaival lepte el az SZDSZ az országot, a mi zsebünkből lopott pénzből. A Kuruc.info példát mutat a rajtuk lévő kérdések megválaszolásával. Az ún. Cty-light reklámtáblák karbantartásához is technikai segítséget adunk.


Látható, hogy a libsik kampányát teljesen a Jobbikra hegyezik ki. Ki lesz a harmadik erő? A választás fő tétje valóban ez, de ennek hangsúlyozása a Jobbiknak legalább ennyire jó, hiszen így a mieink közül is kevesebben voksolnak majd az amúgy is biztosan nyerő Fideszre. Jellemző az SZDSZ-re, hogy míg múltkor a párt szórólapján az Árpád-sávok számát rontották el, ezúttal pedig helytelenül írják: "árpádsávosok".


A Szadesz óriásplakátjai a magyarországi piacvezető Epamedia cégnél vannak, melynek központi adatbázisához sokan hozzáférnek, így ha valaki meg tudná szerezni a cionisták aktuális táblahelylistáját, sokat segítene a plakátokon szereplő kérdések diszkréten feliratozandó megválaszolásában. A kampany@kuruc.info címre várjuk a képeken felismert személyek adatait és ötleteket a plakátok szöveges kiegészítéseire. A bő egy méter hosszúságú, fehéren csalogató ürességbe egyelőre az alábbi válaszokat javasoljuk:
A Jobbik
Morvai Krisztina
Kovács Pisti vagy Vona Gábor?
Zuschlag vagy Hunvald?
Simon Peresz
A Kuruc.info
Árpád-háziak vagy szarháziak?
Kolompár
IMF
Magyarok!
500 Ft/kopogtató


Ugyanez általunk megválaszolva
City-light felületek ápolása 

Az óriásplakátokon kívül a BKV-megállókban található ún. City-Light felületeken is nyomul az SZDSZ, aminek szintén borsos az ára. Teljesen érthető, hogy sokaknak annyira megtetszik ez a plakát, hogy szeretnék hazavinni emlékbe. A másik lehetőség, hogy épp papírgyűjtés van az iskolában, ehhez szintén jól jön egy kis alapanyag. A megoldás egyszerű.
 

Keressünk otthon egy dugókulcs-készletet, mint amilyen a fenti képen látható. Abból egy 9 mm-es dugókulcsra lesz csak szükségünk. A citylight-reklámtáblák zártak, ám nagyon-nagyon egyszerű kinyitni őket. A külső felületükön a jobb alsó saroknál van egy kis rés mindkét oldalon, benne egy szögletes rúd.

9 mm-es kell
Az egyik oldalt csúsztassuk a rúdra a 9 mm-es dugókulcsot, egy picit tekerjük magunk felé (az óramutató járásával megegyező irányban) és húzzuk fel a táblát. Ha pár centire kinyitottuk a reklámtáblát, akkor szedjük le a rúdról az esetlegesen rászorult dugókulcsot (ehhez jó, ha van nálunk egy fogó, mert néha kézzel nagyon nehéz lehúzni a dugókulcs fejét, ha lejött a nyélről). Ha jobban felnyitjuk a táblát, akkor automatikusan felnyílik. De nekünk erre nincs is szükségünk, elég egy 10 cm-es rés, amin a másik kezünkkel benyúlva egy határozott mozdulattal megrántva a plakátot az kiesik, ugyanis nincs ragasztva, csak fel van csíptetve. A plakát a keretben tartó plexilapot enyhén megemelve magától kiesik, mert a csiptető rendszer úgy van felépítve, hogy emelésre enged. Nyomjuk vissza az ajtót, ehhez fogó nem kell. A plakátot hajtogassuk szépen össze, úgy kevés helyet foglal, és rakjuk el emlékbe. Lehet, hogy már soha többé nem hallunk az épp döglődő SZDSZ-ről, noha a gengszterváltástól kezdve igen súlyos szerepet játszott hazánk tönkretételében. De ha hazafelé tartva meggondolnánk magunkat, ki is dobhatjuk az első kukába.
Az esti órákban egy kis sétával, biciklizéssel több tucat plakátot gyűjthetünk be, amit nagy valószínűséggel nem fognak pótolni. (Ilyenkor alig, vagy jó esetben senki nincs az utcán. Az egész procedúra nem több egy percnél, az emberek ráadásul passzívak, nem érdekli őket semmi.) Uralmunk alá hajthatunk jó néhány BKV-szakaszt, esetleg saját reklámot is kirakhatunk.
(Fényképek, szöveg és festékszórózás: Kuruc.info)
Kapcsolódó: