Alább a Vastagbőr blog összefoglalója.
Július 14., szerda: Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió és a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen. A bíróság nem kötelezhette az ORTT-t a szerződések felmondására, de az indoklásokban megállapította, hogy - mivel a szerződést nem lehetett volna megkötni - a médiahatóságnak kötelessége felmondani az FM1-gyel és az Advenio Zrt.-vel kötött szerződéseket.
Az elsőfokú ítélet már január 5-én megszületett, így nagy meglepetés nem érthette az érintett feleket.
Az ítéletek az indoklásban hivatkoznak a jelenleg hatályos médiatörvény azon előírására, amely szerint "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll".
A bíróság jól beleköpött a levesbe, amit olyan faszán megfőzött tavaly a Fidesz és az MSZP. A Class FM az Infocenter cégcsoport (Fellegi, Nyerges, Stumpf) zászlóshajója a Heti Válasz, Lánchíd Rádió (na meg az RTL Klub) mellett, nem hinném, hogy a Fidesz hagyná elveszni a rádiót.
A bíróság jól beleköpött a levesbe, amit olyan faszán megfőzött tavaly a Fidesz és az MSZP. A Class FM az Infocenter cégcsoport (Fellegi, Nyerges, Stumpf) zászlóshajója a Heti Válasz, Lánchíd Rádió (na meg az RTL Klub) mellett, nem hinném, hogy a Fidesz hagyná elveszni a rádiót.
Nem is hagyták.
A terv ördögi és sunyi volt.
A médiatörvény szöveg szép hosszú, a kevés az idő az átolvasására, még kevesebb a megvitatására, csempésszünk bele valami rádiómentő pontot, és reménykedjünk, hogy senki nem veszi észre...
Nos, 45 percen múlt...
Július 22-én este 21:39 perckor kezdődött a médiatörvény név szerinti szavazása.
Július 22-én este 21:39 perckor kezdődött a médiatörvény név szerinti szavazása.
Előtte 45 perccel, 20:54 perckor, még a törvénytervezet vitájában jegyezte meg Novák Előd (Jobbik), hogy ő bizony észrevette a turpisságot: "az előterjesztők által benyújtott zárószavazás előtti módosítókban - mint tűt a szénakazalban - elrejtettek egy, szerinte a tavaly novemberben megszűnt Sláger Rádióra vonatkozó rendelkezést."
Figyeljük csak, négy szavon múlik az egész. Az új törvényben – melyet visszamenőleges hatállyal szavaztak meg – mindez úgy szerepel: "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a – kizárólag a műsorszolgáltató által előidézett – jogsértő állapot még fennáll".
Az eddig hatályos jogszabályban viszont mindez úgy volt, hogy "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll".
Mivel az ORTT követte el a törvénysértést, így nem kell felbontani a szerződést. És az új törvény visszamenőleges hatályú ...
Kétségkívül "A 60 Napos Nagy Törvényhozási Dömpingnek" ez a koronaékköve, a nagy lakoma desszertje.
A TASZ szerint ez alkotmányellenes.
De tudjuk, nem véletlenül lett a szavazás július 22-re időzítve. A országgyűlés elnökének 15 napja van ugyanis, hogy aláírja és elküldje törvényt a köztársasági elnöknek. Július 22 + 15 nap = Augusztus 6.
Teljesen véletlenül pont ekkor költözik be Schmitt Pál a Sándor-palotába. Nagy pénzbe ne fogadjatok rá, hogy a médiatörvényt elküldi az Alkotmánybíróságra...
És magyar közállapotokat tökéletesen jellemzi, hogy erről csak és kizárólag a HVG írt. A sajtó többi részének ez nem hír.
Kuss van és nyár.
(Vastagbőr)
Kuruc.info kommentár: Az utolsó előtti mondat nem állja meg a helyét. A HVG 26-án írt az ügyről, hírportálunk pedig már 25-én címlapra rakta az ügyet több videóval: - A pártrádiók megmentését és más sunyi javaslatokat leplezett le Novák Előd
Hollik Péter - Kuruc.info