A 43 éves Mike Schultz San Franciscóban dolgozik ápolóként, semmilyen egészségügyi problémája nem jelentkezett korábban, ráadásul úgy 86 kiló csupa izom volt, mivel szinte minden nap gyúrt.
Zoom
De aztán koronavírusos lett, ami miatt több mint 20 kilogrammot fogyott - erről meg is osztott egy képet az Instagram-oldalán 30 ezer követőjével.
Zoom
Zoom
"Meg akartam mutatni, hogy bárkivel megtörténhet. Nem számít, hogy fiatal vagy, vagy öreg, volt-e korábbról már problémáid vagy sem" – mondta aztán a BuzzFeed Newsnak, miért töltötte fel a fotót.
Hozzátette, hogy ő is azt gondolta – mint sokan mások –, hogy ahhoz túl fiatal, hogy hatással legyen rá a koronavírus, így azzal sem számolt, hogy ennyire megviseli.
Olyan gyenge voltam. Ez volt az egyik legfrusztrálóbb része. Még a mobilomat sem tudtam tartani, olyan nehéz volt. Nem tudtam gépelni, mert annyira reszketett a kezem.
Az időérzékét is elvesztette a betegség alatt: azt hitte, egy hét telt el, pedig március közepén került kórházba, és hat héten át kezelték.
Március 14-én utazott Bostonba 29 éves barátjához, egy héttel azután, hogy Miamiban egy fesztiválon voltak, ahol – mint később kiderült – sokan megbetegedtek, később legalább 38-an pozitív mintát adtak, és hárman meghaltak.
Akkor már tudtak a koronavírusról, de nem voltak miatta megszorító intézkedések. Többször mostak kezet, nem babrálták az arcukat, és ezzel letudták. Schultznak bostoni megérkezése után nem sokkal majdnem 40 fokos láza lett, a tüdeje tele volt folyadékkal, kórházba került. Benyugtatózták és oxigént adtak neki. Négy és fél héten át volt lélegeztetőgépen.
"Olyan volt, mintha kómában lenne" – mesélte a férfi barátja, Josh Hebblethwaite.
Igen, úgy barátja, "boyfriend":
Zoom
Zoom
Végül Schultz elhagyhatta a kórházat, első útja egy McDonald’s-ba vezetett, ahol két dupla sajtburgert, egy kis krumplit és egy epres shake-et kért.
"Másmilyen volt az íze. Azt hiszem, elveszítettem az ízérzékelésem egy részét. De azért jó volt" - mondta.
(Buzz - 24 nyomán)