Spanyol kutatók 2019. március 12-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét - jelentette be pénteken a Barcelonai Egyetem.
Eredményeik, amelyeket a medRxiv tudományos tanulmányok honlapján mutattak be és elküldték egy tudományos folyóiratnak is, azt jelzik, hogy a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon - írták közleményükben.
Az új koronavírus felbukkanását 2019. december elején jelentették be a kínai Vuhanban, és a betegség később az egész világon elterjedt. Az első európai esetet Franciaországban jegyezték 2020. január végén. A betegség terjedésének ezen kronológiája megváltozhat a Barcelonai Egyetem vezette kutatás alapján.
Bár a Covid-19 légzőszervi betegség, kutatók már bizonyították, hogy nagy mennyiségű koronavírus-genom található a szennyvizekbe kerülő székletekben. A spanyol kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő vízmintáit elemezték 2020. április 13. után. "Ezekben a mintákban a SARS-CoV-2 genomjának szintje megegyezett a Covid-19 esetek számának alakulásával a lakosság körében" - mondta Albert Bosch professzor, a tanulmány koordinátora.
Később az előző hónapokból származó lefagyasztott szennyvízmintákat elemezték, amelyek megmutatták a SARS-CoV-2-genom növekvő jelenlétét 2020. január eleje és március eleje között, ami a koronavírus spanyolországi megjelenését még korábbra tette: már január 15-i mintákban kimutatták a vírus jelenlétét, 41 nappal az első regisztrált megbetegedés előtt.
A kutatók ezután 2018 januárja és 2019 decembere között vett mintákat is megvizsgáltak, ami "megdöbbentő eredményt mutatott: a SARS-CoV-2-genom jelenlétét 2019 márciusában. Valamennyi minta negatív volt, kivétel a 2019. március 12-i, amelyben a genom jelenléte alacsony, de pozitív volt" - írták a közleményben.
"Barcelonában sok vendég fordul meg, turisták és szakmai látogatók" - magyarázta Bosch, aki lehetségesnek nevezte, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is. Mivel a legtöbb Covid-19-eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.
(MTI)