A Varsó és Kijev közötti konfliktust Alekszej Aresztovics korábbi ukrán elnöki tanácsadó is kommentálta az X-en. Ebben szarkasztikus hangvétellel azt írta:
Nem vagyunk elég végletesek. Rögtön meg is kéne támadnunk Lengyelországot.
Zoom
Elmondta: szerinte a szándékuk ellenére az ukrán vezetők mindig ugyanúgy végzik: politikai öngyilkosságot követnek el. Ez pedig, mint írja, annak köszönhető, hogy
egyedül a véletlennek köszönhetően találták magukat hatalmi pozícióban a vezetők. Amikor pedig felbukkan a történelmi lehetőség, nem fogják tudni mire használni a hatalmat, helyette egyetlen megmaradt ösztönük után fognak menni, ami nem más, mint az önmegsemmisítés.
Podoljak szerint bármit megengedhetnek maguknak, a lengyelek úgyis támogatni fogják őket
Megszólalt a lengyel-ukrán konfliktus kapcsán Mihajlo Podoljak is – ismertette az RBC Ukraina hírportál. Podoljak szerint a Lengyelország és Ukrajna közötti kapcsolat „teljes mértékben pragmatikus”, és „világos, hogy Varsó saját gazdasági érdekeltségeit védi, Ukrajna pedig meg akarja őrizni gazdasági lehetőségeit az orosz támadások ellenére”.
Szerinte a Lengyelország és Ukrajna közötti ellentétek „csak az oroszok vágyálmai”. Szerinte ezért kell a kérdést „józanul” megközelíteni.
– Nem látok lehetőséget arra, hogy Lengyelország ne támogatná Ukrajnát a háború végéig. Le fogunk ülni a tárgyalóasztalhoz, és meg fogunk állapodni – vélekedett Podoljak.
Lengyel lap: Ukrajna a háborút érzelmi zsarolásokra használja fel
Vezető anyagban foglalkozik az elmérgesedett lengyel-ukrán viszonnyal a Rzeczpospolita. A lengyel lap publicistája szerint egy kereskedelmi háború a két ország között senkinek sem tesz jót.
Először is: meg vagyok döbbenve az ukránokon. Fel kell fogniuk, hogy még nem az EU tagjai.
A szerző szerint ebből következik az, hogy az európai piac megnyitása a gabonájuk és egyéb termékeik előtt „privilégium, nem pedig kötelezettség”. Ennek megfelelően pedig az ukránoknak szerinte „okosan kellene ezt felhasználni, és nem pedig ellenségessé válni a szomszédos országokkal”.
Ukrajna egy olyan ország, amely a háborút érzelmi zsarolásokra használja fel.
A lap azzal folytatja: a világpolitika egy komplikált játszma, ahol több ezer érdek ütközik.
Zelenszkij ezt elmérte az ENSZ Közgyűlésen. Az a döntés, hogy ellenségesen viszonyulnak a lengyel embargóra, katasztrofálisnak bizonyulhat Kijev számára.
Noha a szerző kritikával illeti Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt is, amiért álláspontja szerint kampányszempontok miatt ütött meg keményebb hangnemet Kijevvel, ugyanakkor azt javasolja az embargóval fenyegetőző Tarasz Kacska ukrán gazdaságvédelmi miniszterhelyettesnek, hogy „beszéljen Zelenszkijjel. Komolyan”.
(Mandiner nyomán)
Korábban írtuk: