Belgium továbbra is elutasítja a szankciók keretében befagyasztott orosz állami pénzeszközök hasznosítását Ukrajna támogatására. Svédország, Spanyolország, Hollandia és Lengyelország erre vonatkozó újabb kezdeményezése "nem igazán váltott ki nagyobb lelkesedést" - közölte szerdán Maxime Prévot belga külügyminiszter az uniós külügyminiszterek íroroszági Wicklowban tartott találkozóját követően.
Prévot az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Belgium álláspontja a kérdésben változatlan. "Az ellenállásunk indokai azóta nem tűntek el varázsszóra" - tette hozzá.
Az Európai Bizottság tavaly javaslatot tett az orosz központi bank befagyasztott vagyonának felhasználására egy "jóvátételi kölcsön" formájában Ukrajnának. A felvetés hosszas tárgyalásokat követően egyebek között Belgium fenntartásai miatt bukott meg. Az orosz pénzeszközök zömét a belgiumi székhelyű Euroclear vállalatnál tartják letétben. A belga kormány ezért garanciákat kért a többi EU-tagállamtól, amit néhányan elutasítottak. A tagállamok ehelyett egy 90 milliárd eurós hitel nyújtásában állapodtak meg Ukrajna számára, amelyet az EU költségvetéséből finanszíroznak.
Spanyolország, Hollandia, Lengyelország és Svédország külügyminiszterei azonban a múlt héten arra figyelmeztettek, hogy ez nem lesz elegendő. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselőnek címzett levelükben ismét felvetették az EU-ban befagyasztott orosz vagyon felhasználásának lehetőségét.
Belgium ellenállása ellenére úgy tűnik, hogy ez a felvetés még nem került le a napirendről. Kallas az írországi tárgyalások után kijelentette, hogy az Ukrajnának szánt új forrásoknak végső soron "Oroszországból kell származniuk". "Ezért néhány tagállam javasolta, hogy folytassuk a befagyasztott vagyonokról szóló vitát. És mi folytatni fogjuk ezt a vitát" – tette hozzá az uniós főképviselő.
(MTI)





