Az egyiptomi elnök vasárnap minden "szükséges és lehetséges" támogatást megígért Szaúd-Arábiának a jemeni húszi lázadókkal szembeni konfliktusban.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök hivatalának közleménye szerint Egyiptom készen áll arra, hogy Szaúd-Arábiának megadja a biztonságának és stabilitásának védelméhez szükséges támogatást, amennyiben a királyság ezt kéri.
Az egyiptomi nemzetvédelmi tanács, melynek vasárnapi ülésén Szíszi, a parlament elnöke, a miniszterelnök és több miniszter is részt vett, ígéretet tett arra, hogy segít megóvni a királyság erőforrásait, területi integritását és az iszlám szent helyeit. A tanács hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia nemzetbiztonsága szorosan összefügg az egyiptomi és az arab nemzetbiztonsággal. Ugyanakkor a testület arról is határozott, hogy az érintett regionális és nemzetközi felekkel együttműködve folytatja és fokozza a politikai és diplomáciai erőfeszítéseket a válság megoldása érdekében.
Egyiptom rendelkezik a régió egyik legnagyobb hadseregével. Szíszi a hadsereg bevetéséhez szükséges hozzájárulás megszerzése érdekében sürgős parlamenti ülést hívott össze, de hangsúlyozta, hogy "kizárólag védelmi" célokról beszél, nem háború indításáról.
A húszi lázadók a rijádi nemzetközi repülőtér és a szaúdi Aramco állami olajtársaság dahrani irodája ellen is támadást intéztek az utóbbi napokban.
Egyiptom és Szaúd-Arábia szoros stratégiai és gazdasági partnerek. Abdel Azíz bin Szalmán szaúdi uralkodó és Mohamed bin Szalmán trónörökös szeptember közepén tett látogatást Szíszinél.
Egyiptom korábban csatlakozott a Szaúd-Arábia vezette koalícióhoz, amely 2015-ben támogatta a jemeni kormányt a húszik elleni küzdelemben, de harci szerepe korlátozott volt.
(MTI)





